Sétáltak

2024.02.05. 14:31

A rákellenes világnap alkalmából a méltányos ellátásra és az apró örömökre helyezik a hangsúlyt Egerben

A rákellenes világnapról Egerben is megemlékeztek. A Magyar Rákellenes Liga Eger tagjai sétáltak a város szívében. A Regeánál pedig az örömteli dolgokra helyezik a hangsúlyt ebből az alkalomból.

Fekete-Vadászi Erika

A rák elleni közdelem napját, azaz a Rákellenes Világnapot február 4-én tartják. Ebből az alkalomból egészségesek és betegek együtt sétáltak Eger belvárosában, számoltak be róla a Magyar Rákellenes Liga Eger Facebook-oldalán

A jó levegő, a mozgás fontos a megelőzésben és az egészség megtartásában. Mint írják, a résztvevők sétáltak mindenkiért, aki a rák ellen küzd, akik már túlélték és akik még nem is sejtik, hogy már bennük lappang ez a betegség.

Az idei év szlogenje: „Méltányos ellátást mindenkinek - a megelőzéstől a rehabilitációig”. 

– Fontos, hogy nemre, korra, származásra tekintet nélkül mindenki megkapja a neki járó méltányos ellátást – hívták fel a figyelmet. 

A világnappal kapcsolatban az egri Regionális Egészségügyért Alapítvány (Regea) is megosztotta gondolatait. 

A Rákellenes Világnapot a Regeások átkeresztelték, és Egészségemért Tettem Világnap lett belőle. Ehhez kapcsolódóan élménygyűjtést szerveztek.

– Semmi sem erősíti jobban az immunrendszert és az egészségünket, mint a mindennapi örömforrásaink – hangsúlyozták. 

Meglepetésükre a felhívásukra kevés reakciót kaptak, de csak azért sem adják fel, rátesznek egy lapáttal. 

– Nemcsak örömforrás-gyűjtést, élménymegosztást hirdetünk, hanem kifejezetten azokra irányítjuk a fókuszt, akik most valamiért nehéz helyzetben vannak. Az ő örömeikre, élményeikre, feltöltődéseikre. Mutassuk meg, hogy olyankor is lehet apróbb örömöket találni, amikor éppen mély gödörben vagyunk. Csak olyankor nehezebb, mert nem szoktunk erre figyelni – írták Facebook-oldalukon, ahol várják kommentben, kinek milyen apró dolgok okoznak örömet. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában