Szavak

Vannak élethelyzetek, amikor nem jönnek a szavak. Ilyen a gyász, az árulás és az elárultatás élménye is. Vannak napok, amikor nem akarsz az ágyból kikelni, mert minden mozdulat fáj. Vannak percek, amikor magad sem tudod, hogy ki vagy, cinkos áruló, vagy strucc módjára a fejed a porba hajtó. Ezek a percek, napok, hónapok a legnagyobb tanítóink. 

Hogy fel lehet-e állni ezekből a kudarcokból, a válaszom egyértelműen igen. A hibáinkra, mulasztásainkra is van feloldozás, de az ehhez vezető út nagyon rögös és hosszú. Ha nehezen is, de talán járható, nagy lelki erővel. 

Jóakaratú embertársaink elárulására azonban soha nem találtam mentséget a történelemben. Példát ugyan erre ezret láttam, de feloldozást ez alól soha. 
Szélhámos kalmár, aki napról napra gyékényen árulja mindig változó eszméit a haszon s a pozíció reményében. Bátran teheti is, hiszen szabad akarattal jöttünk mindannyian e világra, s bármelyik pillanatban dönthetünk jól, vagy rosszul. 

A kérdés mindig az, hogy mi zajlik odabent. Az anyagyilkos kerülhet életfogytig börtönbe úgy, hogy soha nem bánja meg tettét. Ítélkezni hasonló helyzetekben a bíróságnak van jogköre, de semmit nem ér a kirótt büntetés, ha a tettes nem látja be, mit tett, s nem érzi úgy, hogy ezért vezekelnie kell. Bonyolult dolog a lelkiismeret, de mindenki érti e szó jelentését. A dilemma ezeréves: mit kezdünk vele, s van-e egyáltalán? 

(Főoldali képünk illusztráció, forrás: Shutterstock)