Részvételi költségvetés

2024.03.04. 17:47

A gyöngyösi részvételi költségvetés megismételt szavazásán az Almavirág rendezvények győztek

Meglehetősen csekély volt az érdeklődés a voksolás iránt. A részvételi költségvetés tavalyi szavazását csalás gyanúja miatt kellett idén megismételni.

Szabó István

A gyöngyösi képviselő-testület a hétfői rendes ülésén elfogadta a 2023. évi részvételi költségvetés eredményéről szóló tájékoztatót. Portálunkon már beszámoltunk arról, hogy Gyöngyösön, az önkormányzat által tavaly harmadik alkalommal kiírt részvételi költségvetés szavazásának végeredményét októberben a városháza már kihirdette. A grémium azonban a 2023. decemberi ülésén eredménytelennek nyilvánította a szavazási eljárást, mert felmerült az eredmény befolyásolására alkalmas beavatkozás lehetősége a voksolás rendszerében. A 8 millió forintos keretösszeg odaítéléséről szóló program első két szakasza rendben lezajlott: a javaslattételi, majd a szűrési rész is. Utóbbi során a részvételi tanács tagjai előre meghatározott szempontok szerint kiválogatták a megvalósítható javaslatokat, amelyekre a Gyöngyösön élők szavazhattak. A harmadik, tehát a voksolási szakasszal kapcsolatban azonban az egyik Facebook-oldalon közzétett videó tanúsága szerint ismeretlenek megpróbálhatták kijátszani a rendszert. Ezért a decemberi ülésen a testület a megismételt szavazásról döntött, amely 2024. január 15. és február 15. között zajlott.

részvételi költségvetés, önkormányzat, szavazás
A gyöngyösi részvételi költségvetés megismételt szavazásán az Almavirág rendezvények győztek (Archív fotó)
Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A hétfői testületi ülésen elfogadott tájékoztatóból kiderült, hogy az szavazói hajlandóság hatalmasat zuhant az első voksoláshoz képest. A tavalyi, összesen több mint 1500 szavazat helyett a megismételt voksoláson mindössze 239 érvényes szavazatot számoltak végül össze. A legnagyobb támogatást kapott három projekt most is az lett, mint az első voksoláson, ám egészen más sorrendben.

A 2023. évi részvételi költségvetés első szavazásának végeredménye:

  • 412 szavazat - Street Art 2, a kerékpáros fenntartható mátrai turizmus népszerűsítése 
  • 410 szavazat - Almavirág rendezvények egyéneknek, közösségeknek, mindenkinek 
  • 319 szavazat - Zöldítés, Miyawaki minierdő(k) létrehozása a városban, Biofil Gyöngyös program 

A 2023. évi részvételi költségvetés megismételt szavazásának végeredménye:

  • 157 szavazat - Almavirág rendezvények egyéneknek, közösségeknek, mindenkinek 
  • 26 szavazat - Zöldítés, Miyawaki minierdő(k) létrehozása a városban, Biofil Gyöngyös program
  • 18 szavazat - Street Art 2 Kerékpáros fenntarthatómátrai turizmus népszerűsítése 

Mivel a győztes projektjének becsült költségigénye 4 millió forint, így a második helyezett a 8 milliós keretösszeg maradék 4 millió forintját kapja az általa igényelt 6 millió helyett. 

A győztes projektről Aradi Mária, az Almavirág Összefogás Értékteremtő Kereskedelmi Szociális Szövetkezet alapítója elmondta, hogy főleg a lelki egészség témakörében szerveznek ingyenes előadásokat a gyöngyösieknek a Mátra Honvéd Kaszinóban. Céljuk, hogy ezt a továbbiakban is folytatni tudják további neves szakemberek meghívásával, a tiszteletdíjuk vállalásával.

– Sajnos, Gyöngyösön is roppant magas az alkoholisták száma, sokan élnek a drogokkal is, számtalan ember szorong, sok szakembert fenyeget a szakmai kiégés veszélye. A modern kor egyre inkább elmélyítette ezeket a kedvezőtlen folyamatokat, a rohanás, a rövid határidők, a magánélet zárójelbe tétele, a kiszámíthatatlanság egyre inkább meghatározza létünket. A szociális szintek diszfunkcionálása, a családi szocializáció gyakori zavara sok-sok szinten megmutatkozik, a köznapi életben egyre inkább csökken az embertársainkkal szembeni türelem, elfogadás. A valós vagy vélt sérelmek kivetítése hétköznapi jelenséggé vált. A kiutat keresők segítségére szolgálnak az előadások, a támogató környezet generálása. Célunk, hogy minél több testileg-lelkileg egészséges személy legyen városunkban – fogalmazott Aradi Mária.

A megismételt voksolás alapján idén megvalósítható másik projekt városi Miyawaki minierdők létrehozásához, zöldítéshez és ehhez kapcsolódóan környezettudatosságot, fenntarthatósági szemléletmódot, és a természethez kapcsolódást elősegítő programhoz kérte a szavazók támogatását. Liebmann Judit projektgazda tájékoztatása szerint a Miyawaki minierdők kis helyigénye miatt optimálisan alkalmazható városi-külvárosi környezetben a közterületeken, de akár egy nagyobb udvarban is. Tisztítja a szennyezett levegőt, árnyékot biztosít, hűti a környezetet, ezen kívül rovaroknak, énekesmadaraknak és emlősöknek nyújt otthont. Idővel egy Miyawaki minierdő valóságos önellátó városi oázissá válik. Alkalmas oktatási tevékenység folytatására, szemléletformálásra, környezettudatosságra nevelésre, közösségépítésre. Jelenleg Budapesten és Baján léteznek ilyen városi minierdők, a térségben Gyöngyösön lehetne az első, tette hozzá Liebmann Judit.
 

 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában