Érdeklődve figyeltek

2024.04.01. 20:00

Dobós Tudományos és Művészeti napokon vehettek részt a diákok

A több napos tudományos és művészeti fesztivált minden tavasszal megrendezik az iskolában. A Dobós Tudományos és Művészeti Napokon a diákok szórakoztató jellegű ismeretterjesztő előadásokon vesznek részt, melyeket neves vendégelőadók, volt dobós diákok és tanárok tartanak különböző témákban.

Hornyák Réka

Zenedélelőtt is volt a Dobós Tudományos és Művészeti Napokon

Forrás: Dobó István Gimnázium/Facebook

Az Egri Dobó István Gimnázium Facebook oldalán olvasható, hogy a diákok érdeklődési körüknek és tagozatuknak megfelelő előadásokat hallgathattak a Dobós Tudományos és Művészeti Napokon. Így például a humán tagozatosok Sövegjártó Áron színművész irodalmi stand-up-ján, illetve dr. Bartók Béla, Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, egyetemi docensének történelmi témájú előadásain vehettek részt. Az érettségi előtt álló fiatalok többek között a reformkor polgári oktatásáról és az egri Petőfi szobor történetéről is tanulhattak. Dr. Weisz Péter és Jordán Péter pedig a keresztény és zsidó vallás azonosságait, közös gyökereit ismertette meg a fiatalokkal. 

A sokféle érdekes előadás között a fizika iránt érdeklődők is megtalálhatták a kedvenceiket, Härtlein Károly, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fizika szakos mesteroktatója látványos fizikai kísérleteket mutatott be a diákoknak. Dr. Papp Benjamin, a Szegedi Egyetem oktatója és csapata pedig a biológia iránt érdeklődőknek kedvezett, hiszen a természettudományok gyakorlati jellegű tanulásának lehetőségeit hozták el az iskolába. 

Dr. Patkós Csaba az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék intézetigazgatója Eger klímastratégiáját és szénmentesítési terveit ismertette a tanulókkal. Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója a csillagászat legújabb kutatásairól beszélt, valamint Pelyhe Tibor a Heves Megyei Vízmű Mikrobiológiai Laborjából érkezett és az algák csodálatos világról beszélt. Murányi Beáta, a gimnázium biológia és kémia szakos tanárnője pedig a glifozát tartalmú gyomirtó szerek emberi szervezetre gyakorolt hatását járta körül a legfrissebb külföldi kutatások alapján. 

Volt diákok is tartottak előadást a Dobós Tudományos és Művészeti Napokon

Egy egykori dobós diák, Kiss Blanka, aki jelenleg egyetemi hallgató, az aranymetszés szépségeiről beszélt a matematika szerelmeseinek. Egy mostani dobós diák, Bálint Bertalan Máté 12.d osztályos tanuló pedig ’Evolúció és teremtés’ címmel a már kihalt állatok fajtáit és azok esetleges újra teremtésének lehetőségeit mutatta be. 

Bárány Tamás gépészmérnök hallgató a 3D nyomtatás érdekességeit tárta a fiatalok elé. De a pénzügyi kibertér biztonságos használatáról is szó esett, erről Galambosné Vincze Zsuzsanna és Kiss-Simon Henrietta tartott hasznos előadást. 

Az idegen nyelvek és színes kultúrák iránt nyitott közönség is tartalmas előadások részese lehetett. Daragó Richárd, volt dobós diák Zambia élővilágát mutatta be egy csodálatos fotós úti beszámoló formájában. Pribéli Nelli mostani végzős dobós diák az Egyesült Államokban töltött, cserediákként szerzett tapasztaltairól mesélt. Az iskola tanárai, Vancsó-Tóth Lívia az olasz kulturális érdekességeket sorakoztatta fel, Demkó Tünde Franciaország, Bujdosó Judit Németország, valamint Mudriczki Irén pedig Olaszországról tartott országismereti előadást, majd digitális országismereti vetélkedőt. 

Az angol nyelvű prezentációs verseny témája idén a mítoszok és legendák világa volt. A vetélkedő során dobós diákpárok adták elő a prezentációjukat az angol munkaközösség zsűrije előtt, melynek szervezője az iskola egyik angol szakos tanára, Kónya Gabriella volt. 

A zenedélelőttön több produkció is volt, melynek során a felsőtárkányi fúvós zenekar, egyéni hangszeresek, néptáncosok és a gimnázium kórusa is szerepelt. A programot az iskola kórusának felkészítője, az ének-zene szakos Pribéliné Téglás Andrea koordinálta. 

Nyisalovits Anita, szintén a gimnázium oktatója a tárgyanimáció és mozgóképkultúra varázslatos világába kalauzolta el a hallgatóságot. Ladányi Katalin manuálterapeuta az egészséges életmódra és a mozgás fontosságára hívta fel a figyelmét a digitális eszközökön nevelkedő generációnak. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában