Megszépítették a környéket

2024.04.27. 17:06

Idén is szerveztek tereprendezést a fertálymesterek

Mára már hagyomány a fertálymesterek számára a Szent Rókus kápolna környékének megtisztítása és rendbe rakása. Maklár első és második negyedének programján fűvágás és bozótaprítás volt a feladat.

Hornyák Réka

Idén is megszervezték a fertálymesterek a Szent Rókus kápolna környékének tereprendezését. Várkonyi György Olivér, az Egri Fertálymesteri Testület főkapitánya portálunknak elmondta, hogy ezt az önkéntes feladatot magára vállalta a fertálymesterek maklári első és második negyede, akik immár hagyományosan, évek óta rendbe rakják a környéket. 

Idén is szerveztek tereprendezést a fertálymesterek
Idén is szerveztek tereprendezést a fertálymesterek
Forrás: Beküldött/Tóth Péter

Tavaly bozótot és füvet vágtak, hiszen rengeteg bokor elburjánzott a nyílt terepen és a fű is megnőtt. Szükség volt arra, hogy újra széppé és rendezetté tegyék a kápolna környékét. Idén ugyanezt a részt tisztították meg és a tavalyi munkálatok eredményét hozták vissza. A fűnyírás mellett a bokrokat és egyéb növényeket vágták vissza, a vastagabb ágakat pedig gépekkel darabolták kisebbekre, így nem hagytak semmilyen szemetet sem a helyszínen. A kápolna természeti adottságát így ismét eredeti pompájában csodálhatják meg a járókelők. 

A közel 20 fős társaságot Tóth Péter, a Maklár második negyedének választmányija vezette, de nem csak Maklár első és második negyedéből voltak részt vevők, hiszen több fertálymesteri negyedből is akadtak önként jelentkezők a feladatra. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában