Családbarát Donornap

2024.05.25. 15:25

Ha 5 napig nem lenne véradás, már annak komoly következményei lennének

Évente több mint 350 ezer egység vérre is szükség lehet, hangzott el a Családbarát Donornapon. Meglepő lehet, de 5 nap alatt is komoly probléma lehetne az ellátással, ha nem lennének véradások.

Szabadi Martina Laura

Családbarát Donornapot tartottak pénteken a TV Eger stúdiójában melyre az országos vérellátó központ főigazgató helyettese is eljött. Dr. Nagy Sándor szakmai főigazgató helyettes elmondta, a média szerepe a vérellátásban igen fontos.

Ha 5 napig nem lenne véradás, már annak komoly következményei lennének
Ha 5 napig nem lenne véradás, már annak komoly következményei lennének
Forrás: Gál Gábor/Heves Megyei Hírlap

Mi is a média különböző csatornáin találjuk meg a véradókat, s ha ilyen módon mint a Média Eger a népszerűsítésben, a szervezésben is részt vállalnak, az nagy érték számunkra, hiszen helyet is biztosít, példát is mutat 

– fogalmazott.

Azzal kapcsolatban, hogy mikor mennyi donorra van szükség elmondta, vérre mindig szükség van, hiszen a legrövidebb lejáratú készítmény mindössze 5 napig tárolható.

– Tehát ha 5 napig nem lenne véradás Magyarországon, akkor pont a legsúlyosabb betegek nem jutnának életmentő készítményekhez. Tehát ebből a szempontból fontosság kérdésében nincs különbség az év különböző időszakai között. Az adakozási kedv persze nem mindig egyforma, a nyár egy nehezebb időszak, télen pedig a megfázásos betegségek miatt jönnek kevesen. Tavasszal mindenki kicsit jobb kedvű, lelkesebbek, fontos, hogy ilyenkor egy biztonságos készlettel induljunk neki a nyárnak, hiszen ingadozások mindig lehetnek. Az ellátás alapjait az ismétlődő, és a nagyobb szervezett események adják, ha kell akkor szervezünk célzott alkalmakat – ismertette az ellátás működését.

Arról is beszélt, hogy a rendszeres véradók az ellátás bázisa, évente 240-250 ezer ember jelentkezik donornak, 2023-ban pedig 355 ezer egység vért vettek le.

– Az a felnőtt, aki egészségesnek érzi magát és megvannak a szükséges iratai, az nagy valószínűséggel alkalmas véradónak. Persze konzultál orvossal is, de 10 emberből 9 általánosságban alkalmas. Egyébként a Covid előtti időszakban 370 ezer környékén vettünk le vért, a járvány ezt jelentősen visszavetette, de ellátási problémát nem okozott, ugyanis a felhasználás is csökkent. Az idei tervünk az, hogy a tavalyi feletti mennyiség sikerüljön, lassan visszaállunk a pandémia előtti állapot közelébe. Az éves mennyiség mellett a másik alapvető cél persze, hogy a készlet szintje folyamatosan biztonságos tartományban legyen, átlagosan legalább 5 napos készlet legyen. Van amikor ehhez többet kell szervezni, van, hogy kevesebbet – tudtuk meg dr. Nagy Sándortól.

A Média Eger véradásán végül egy híján 90 ember adott vért.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában