2024.06.05. 21:16
A Tiszától vonultak át segíteni a dunai árvízhez
A dunai árvízzel egy időben árhullám van a Tarnán, a folyó Tarnaörsnél jelenleg a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet meghaladóan tetőzik.
Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán.
Közleményükben azt írták, Budapesten szombatra virradóan tetőzik majd a Duna a rakpart szintjét némileg meghaladó, az elsőfokú árvízvédelmi szint feletti vízállással. A vízügyi szakemberek a legfrissebb adatok alapján Nagybajcsnál korábbi, csütörtök hajnali tetőzésre számítanak, harmadfokot meghaladó vízszinttel.
A tájékoztatás szerint a Duna felső vízgyűjtőjén az elmúlt 24 órában már nem esett számottevő csapadék, és a hétvégéig nem is várható utánpótlás. A szerda reggeli előrejelzések szerint a hazai szakaszon a Duna Nagybajcsnál 640 centiméter körül, a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik csütörtök délelőtt. Kiemelték, az árvíz nagy területen önt el növényzettel borított ártereket, hullámtereket. A növényzet a tavaszi burjánzása legerősebb időszakában van, ilyenkor sokkal nagyobb a terület ellenállása az árvíz levonulásával szemben, emiatt az érkező víz magasabb szinten és lassabban képes áthatolni ezeken a területeken.
A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) is jelezte oldalán, kedd reggel több mint 60 szakember indult útnak a Kötivizigtől, hogy a Duna szigetközi szakaszán nyújtson segítséget a kollégáiknak a védekezésben. A dunai árvízzel egy időben árhullám van a Tarnán, a folyó Tarnaörsnél jelenleg a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet meghaladóan tetőzik.