2024.06.06. 21:40
Gyurcsány Ferenc Gyöngyösön zárta a kampánykörútját
A DK elnöke arra kérte a párt szimpatizánsait, ne szavazzanak kormánypárti jelöltekre. Gyurcsány Ferenc arról is szólt, hogy nincs szó háborús veszélyről.
Csütörtökön Gyöngyösre látogatott Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, és a Barátok terén találkozott a párt szimpatizánsaival, valamint az érdeklődőkkel. A mintegy 100 fős hallgatóság előtt elmondta, hogy a kampánykörútjának a mátraalji város az utolsó állomása. Miután kezdő kérdéseire mindenki azt válaszolta, hogy vasárnap elmegy szavazni, sőt, abban sem bizonytalan, hogy kire adja a voksát, Gyurcsány Ferenc kijelentette, hogy akkor ezzel a jövetele el is érte a célját. Ezek után összegfoglalta a meglátásait a jelenlegi aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről.
![Gyurcsány Ferenc találkozója a gyöngyösiekkel a Barátok terén](https://cdn.heol.hu/2024/06/pp94VgQfnuxIdlPpnHI6ZKMjBuwli82KcOLMlMJKlmE/fit/1200/799/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ2NjU5NDM5MDZkNzRiOTVhYTcwMDkxNDAyZThhODI1.jpg)
Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap
Többek között kijelentette, hogy nem ért egyet azzal a kormánydöntéssel, hogy egy időben történik a hétvégén a magyarországi helyhatósági választás, valamint az európai parlamenti voksolás. Az önkormányzati választással kapcsolatban arra kérte a jelenlevőket, hogy ne szavazzanak a kormánypártok jelöltjeire – legyenek azok akár polgármester-, akár képviselőjelöltek. Gyöngyöst ne engedjék kormánypárti irányítás alá kerülni, tette hozzá. Külpolitikai kérdésekben leghangsúlyosabban a háborús válságról mondott vélemény Gyurcsány Ferenc. Véleménye szerint nincs szó háborús veszélyről, mert mint mondta, gazdaságilag az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval Oroszország nincs egy súlycsoportban.
Gyurcsány Ferenc kampányrendezvényén a gyöngyösi városvezetés részéről megjelent Hiesz György polgármester, akivel korábban az MSZP frakcióban együtt politizáltak az Országgyűlésben. Szintén megjelent dr. Szén Gabriella önkormányzati képviselő is.
Kövesse a heol.hu-n a választást! Június 9-én percről-percre követjük az eseményeket.