2024.06.09. 18:44
„Piszkos” kampány után csendes vasárnap Lőrinciben
Lőrinciben az idősebbek egyöntetű véleménye szerint a rendszerváltozás óta egyetlen választási kampány sem volt olyan kiélezett, olykor a megkérdőjelezhető eszközökben sem válogató, mint a legutóbbi.
Selypen is rendben ment a szavazás
Forrás: Tari Ottó/Heves Megyei Hírlap
A permanens küzdelem évek óta zajlott, nem kímélve a magánéletet, az emberi méltóságot vagy akár a személyiségi jogokat sem, aminek bizonyítéka, hogy számos bírósági eljárás is kezdődött egyes ügyekben. „Természetesen” szóba kerültek vélelmezett korrupciós ügyek, a hatalommal való visszaélés bizonyos formái, környezetvédelmi kérdések épp úgy, mint az, hogy ki lopott és mit, és az önkormányzati döntések bírálatát sem mellőzték a kritikusabbak.
Az alig több mint ötezres kisvárosban négyen álltak csatasorba a polgármesteri székért, a nyolc képviselői helyre pedig harmincketten pályáztak. Utóbbiak néhány kivételtől eltekintve három „csapatba” rendeződtek. Voltak, akik suttogó propagandával igyekeztek gyengíteni ellenfeleiket, miközben gyűlöletmentes kampányt hirdettek, mások videoüzenetekben próbáltak szavazatokat gyűjteni, s akadt, aki sokak szerint cirkuszi karavánhoz hasonló utánfutóval hívta fel magára a figyelmet azokban a városrészekben, ahol jelentősebb tömegeket remélt. Ami biztos: a történéseknek a környéken is hírük ment, a közeli települések lakói némiképp lesajnálva kommentálták a „piszkos” módszereket.
Az előzetes vélekedések alapján a legnagyobb „csata” alighanem a hivatalban lévő településvezető, Vig Zoltán, illetve az alpolgármester Pálinkás Péter között zajlik a voksokért. Előbbi sokáig hangoztatta, hogy nyugdíjasként már nem indul a mostani megmérettetésen, hanem Pálinkást támogatja, márciusban azonban meggondolta magát. Hogy utóbbi lépést mennyire méltányolták a helyiek, néhány óra múlva kiderül.
Mindenesetre a kampány szombatra lecsendesedett, a választás napján már csak néhány, a szavazókörök közelében elhelyezett molinó borzolta a kedélyeket, de csak mérsékelten. Az érdeklődés jelentősnek mondható, a selypi szavazókörzetben például tapasztalatunk szerint délután csak nehezen lehetett begyömöszölni a borítékokat az urnába