Egri nők: nem a méret a lényeg

A HEOL mini közvélemény-kutatásából egyértelműen leszűrhető, hogy olvasóinkat nagyon is érdekli a remekmű, örömmel veszik, hogy láthatják a mester ecsetvonásait közvetlen közelről. Erre pedig – miután állami tulajdonba került – immár lehetőség van az Érseki Palota Turisztikai Látogató Központ egyik, erre a célra fenntartott különtermében. Ám, amíg az Egri nők felkerülhetett a falra, viszonylag hosszú út vezetett.

A magyar történelmi festészet jó néhány olyan alkotását ismerjük, amely egyfajta nemzeti toposznak tekinthető, vizuális megjelenése vagy puszta említése is egy-egy korszakot, esetleg egy műfajt jellemez. Ilyen mű Székely Bertalan Egri nők című alkotása is, amelyhez szorosan hozzákapcsolódott a hősi önfeláldozás, a hazaszeretet, a kitartó, bátor küzdelem vállalásának gondolata.  A művészettörténészeket mindig is izgatta ez a korszak, a történeti festészet XIX. századi fejlődésének középső ­periódusa, a nagyjából 1850–75 közé eső időszak. A műről és születésének körülményeiről  ­Bakó Zsuzsanna Székely-monográfus számol be, többek között az Egri Múzeum Évkönyvében (Annales Musei Agriensis 2002). Itt olvashatjuk, miszerint Székely festői gyakorlatából ismert, hogy minden képét hosszas előtanulmány, számos kompozíciós és színvázlat, rajz és olajtanulmány előzött meg. Az első képi ötlet és a végleges változat között néha tíz, olykor húsz év is eltelt. Az Egri nők első vázlatát 1856-ban készítette, ennek külön érdekessége, hogy ekkor még fekvő formátumban gondolkodott – amely egészen 1860-ig végigkövethető a vázlatokon – innentől azonban már álló kompozícióban „fogalmaz”, s immár egyértelmű az erőteljes nőalak központi figurája. 1864–1867 közé tehető azoknak az olajvázlatoknak a létrejötte, melyek elsősorban színvázlatok. Székely számára mindennél fontosabb volt saját elképzelése az eszmei mondanivalót illetően, így a kompozíció kialakítását ennek rendelte alá. Ezt világosan kifejti Cséka Károly egri rajztanárhoz írt levelében, a központi nőalak cselekedetének indoklásával: „… mozdulateljárásból azon perc választatott, midőn már lesújtott egy törököt, s műve eredményétől borzadva, de triumphálva nézi… A nő hősiességét növeli az is, hogy elöl az ellen, hátul a tűz – két baj között is megállja helyét.”

Köves-Kárai Petra, az Érseki Palota Látogatóközpont művészettörténésze kérdésünkre elmondta, hogy a most Egerbe érkezett festmény a szakma véleménye szerint az utolsó színvázlat, melyet a kép végleges, 1867-ben elkészült, 227x176,5 centiméteres változata előtt festett meg Székely Bertalan. Hozzáteszi, hogy ez a 74x59 centiméteres alkotás már önálló festményként is megállja a helyét, messze túlmutat egy vázlat minőségén, gyakorlatilag a nagy mű kicsinyített mása. Hozzáteszi, hogy a kép – ahhoz képest, hogy jó másfél évszázada készült –, viszonylag jó állapotban maradt meg számunkra. Természetesen szükség volna immár egy komolyabb tisztításra, esetleg restaurálásra, hogy teljes pompájában mutathassa meg önmagát.

A most hazatért festmény egyébként ismert volt a művészettörténészek és művészetszeretők előtt, hisz több kiállításon is szerepelt, legutóbb 1999-ben, a Magyar ­Nemzeti Galéria Székely Bertalan (1835–1910) kiállításán. Tavaly decemberben pedig a Kieselbach Galéria és Aukciósház katalógusában tűnt föl, ahol az 57. Téli Aukción a kikiáltási ára 22 millió forint volt – emlékeztet a művészettörténész, hozzátéve, hogy a kormány – elővásárlási jogával élve – 42 millió forintért vásárolta meg a védett művet. Örvendetesnek tartja, hogy közkinccsé lett ez az eddig magántulajdonban lévő, jelentős alkotás, s szellemi, öntudati értékéből a nagyközönség, elsősorban Eger közössége is részesülhet most. Ismeretes, hogy ezt a hiánypótló szerepet próbálta betölteni évtizedekig a Dobó István Vármúzeum kiállításán egy kölcsönbe kért, korábbi, sokkal elnagyoltabb, valóban színvázlat – ma azonban már ez sem látható – teszi hozzá a szakember.

Szép gesztus volna a Magyar Államtól – összegez Köves-Kárai Petra –, ha ez a kis méretű, utolsó változat, amely már szinte teljesen megegyezik a végső nagy méretű kompozícióval, végleg visszatérne ide Egerbe, közgyűjteménybe. Nekünk, egrieknek, és leginkább az egri – pontosabban az én esetemben egrivé váló –, illetve a környékben élő nőknek különösen fontos lenne ezt a művet a város falain belül tudni, mivel annak végső, kétméteres változatát nő elődeink, az Eger és Vidéke Olvasó és Jótékony Nőegylet tulajdonképpen megrendelte, majd azzal megajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeumot. Ezért ennek a kisebb festmények a léte – főleg ittléte – megdobogtatja a szívünket.

Az egri nőegylet is megvásárolta

Az Egri nők című festményt elkészülése évében bemutatták Bécsben, majd 1868-ban Egerben is – mégpedig a Líceum dísztermében. Talán ez indíttatta az Eger és Vidéke Olvasó és Nőegyletét arra, hogy a képet jótékony adakozások révén megvásárolja. 1860-ban – a nőegylet ­Nánássy Csernyus Amália által történt újraszervezésének évében – Remellay Gusztáv, a Nefelejts című lapban egy cikket jelentetett meg, amelyben leírtak befolyásolhatták a döntésüket a vásárlást illetően: „1552-ben ötven egri hölgy vett részt a hős védelemben… mily szép lenne, ha Eger jelenleg élő leányai, ősnőik hőstettét, a múzeum számára lefestetvén, ezáltal világraszólólag tanúsítanák bátor ősanyáik iránti kegyeletöket.”

Tény, hogy a képet a nőegylet megvásárolta és a Nemzeti Múzeum Magyar Művészek csarnoka számára ajándékozta.

A festészet nagy magyar alakja

Székely Bertalan, a romantikát és az akadémizmust elegyítő magyar történelmi festészet egyik legnagyobb képviselője Kolozsváron született, nemesi családban, 1835. májusában és ­1910-ben hunyt el Cinkotán. Székely Árpád­ festő apja.