Kísérletezésre, sorozatok folytatására is jutott idő a nagyvisnyói Bükki Művésztelepen

Tizenharmadik alkalommal találkoztak Nagyvisnyón a Bükki Művésztelep tagjai. A koronavírus-járvány az augusztus 3–9. közötti közös alkotást is befolyásolta, hiszen a két német művész nem tudott eljönni. Rajtuk kívül két állandó tag sem tudott jelen lenni, helyettük Papp Ildikó és Varga Bertalan csatlakozott a csapathoz.

Ildikó főként installációkat készít, de Nagyvisnyón festett, képeinek témái a fecskék voltak.

– Érdekel a környezetvédelem, ez a korábbi munkáimban is megjelent. Évek óta kevés fecske van Magyarországon, él még az a kép bennem, amikor nagyszüleimnél voltam és sok falon fecskefészkek voltak. Erre szeretném felhívni a figyelmet, hogy óvják a fecskéket – mutatta be képeit Papp Ildikó. Mint mondta, jó közösséget talált, a résztvevők közül többekkel eddig személyesen nem találkozott, csak a munkáikat látta.

Varga Bertalan budapesti művész, ő is első alkalommal kapott meghívót, s örült, hogy itt lehetett. Az ő festményei nagyrészt geometrikus, nonfiguratív formákat ábrázolnak, nem volt kivétel a Nagyvisnyón készült Szövedék című alkotása sem. Mint kifejtette, ez egyfajta festményröntgen, hiszen több réteget vitt föl a rostlemezlapra, ezeket visszacsiszolta, amellyel egy transzparens rácsszerkezet jött létre, s az egymásba átváltozó színeket mutatja. A kép a komplementaritáson alapul, a művész pedig mindig szigorú színrend szerint dolgozik.

Palásti Kovács András ezúttal is térben és land art stílusban alkotott, a Nagyvisnyó inspirálta fosszilikus áglényeihez – anya borjával – egy napig gyűjtötte a fát a környékbeli erdőben, de később pót gyűjtésre is szükség volt.

– A dinamikus őserőt próbáltam ábrázolni abból, amit a fa adott, s körülbelül szarvasok jöttek ki. Három nap alatt álltak össze az állatok, volt, hogy órákig kellett keresni a megfelelő darabot – magyarázta a grafikusművész.

Szintén Visnyóhoz kötődnek Mihályfi Iván grafikái, aki az elmúlt tizenhárom év legjobb fotóiból válogatott, így olyan épületek, tárgyak is feltűnnek a képein, amelyek azóta már eltűntek. Egy hat darabból álló sorozatot készített, amelyeket szeretne majd kiállításon is bemutatni. A képeket rácsokra bontotta, ezeket szkenneli, átalakítja és színezi majd, ahol kell, puhítja a rácsszerkezeteket. A művésztelep végére már mindent rácsokban látott. Ő is örült, hogy végül nem online tartották meg az eseményt, hanem igaziból összejöhetett a csapat.

Kovács Mária Fikusz a kísérletezésre használta föl az egy hetet, új anyagokat próbálgatott a vásznon. Képein eddig is kilépett a síkból, most más variációval lépett a három dimenziós ábrázolás felé. Témája továbbra is az univerzum egyéni szemszögből való láttatása maradt, a felületek játékával. A képzelet mindenkinek hozzátesz valamit a képhez, mindenkinek mást.

Gesztelyi Nagy Zsuzsa is új dolgot próbált ki, mint mondta, ő mindig fest, de csábító volt, hogy a művésztelepen ő is kipróbálja a grafikai nyomtatási módszereket. A telep előtt tíz napig otthon linót metszett, a flamand aranykor egyik festőjének, Pieter de Hoochnak Az épület előszobájában a férfi levelet nyújt át a hölgynek című alkotását vitte linóra, s óriási élmény volt számára, hogy az apró részleteket is sikeresen oldotta meg. Ebből a visnyói grafikus paradicsomban nyomatokat készített, több alá színekkel aláfestett. Ezenkívül folytatta A soha el nem múló múlt című sorozatát, amelyben gyerekkorával foglalkozik, s immár rátalált a módszerre, hogyan lehet figurát belevinni a képekbe.

Halmi-Horváth István három képpel folytatta Átjárók című sorozatát. Más arányokat, más kompozíciókat ábrázol, hol pedig a felület változik, így mindig új felvetések születnek. Mint mondta, tudatosan építkezik műveiben, mindennek van előzménye, a tapasztalatokból tanul az ember. Ő is örült annak, hogy több időt tölthettek együtt Nagyvisnyón, hiszen a járványhelyzet ideje alatt nem találkoztak egymással, az alkotótársakkal. A bükki erdők alatt nem is kell félni a vírustól, mint a budapesti metrón utazva.

Korolovszky Anna grafikus két sorozatát bővítette Nagyvisnyón. A linómetszet a boros közmondásokhoz kapcsolódott, a papírnyomat pedig az emberi test leegyszerűsítésével, a zenével, a tánccal, a zongorával és a szerelemmel foglalkozott, ezzel kísérletezett, három-négy kompozíciót is kipróbált, színeket direkt nem használt. Örült, hogy újra együtt vannak, ilyen alkalmakkor a más művészeti területen mozgó alkotók megvitatják egymás problémáit, és sokszor megoldást is találnak.

Nehezebb volt ebben az esztendőben a szervezőmunka

Tizedes Erika, a Bükki Művésztelep vezetője elárulta, a járvány miatt idén nehezen jött létre az alkotóhét, de az, hogy elmaradjon, senkinek nem fordult meg a fejében. Támogatást nem sokat tudtak szerezni, de önerőből folytatták a sorozatot. Az elmúlt hónapokban online tartották a kapcsolatot egymással, ő és családja pedig Nagyvisnyón is élt a művésztelepet megelőzően. A legfontosabbnak azt tartotta, hogy itt voltak a művészek, barátok és mindannyian jól voltak.

Gál Krisztián kevesebbet tudott dolgozni, aktívabban részt vett a szervezésben, kevesebb elvárással, tervvel. Idén is papírnyomatokat készített, amelyek a robotikához kapcsolódnak, szétbontotta a gépi formára emlékeztető formákat, gesztusokat. Megemlítette, a telep előtt készített egy ember léptékű robotot autóalkatrészekből, egy nagyvisnyói autószerelővel régóta tervezgették a kidobott alkatrészek hasznosítását, most volt alkalom összeépíteni őket. Korábban kerékpáralkatrészekből, számítógép-alkatrészből, háztartási gépekből is épített már szobrot.