Lázár Attila, a Lóci Színpad sokoldalú mindenese megpendíti Tinódi lantját

Most is a vár napja alkalmából, vagy a Gárdonyi évforduló kapcsán fellépésekre invitálták. Nemcsak itthon, de szerte az országban és külföldi pódiumokon is ismerik. Tíz éve vált ki a Harlekin Bábszínházból. Eredményes és sikeres színházi működés után újra kellett értelmezni a hivatását, de furcsa mód ez szabadságot is adott számára.

- Honnan jöttél, honnan a zenei indíttatás?
- Marosvásárhelyről érkeztem Egerbe 1990-ben, még a Demeter Zsuzsa által vezetett bábszínházi társulat tagja lettem. Eredetileg zenész végzettségem van, hat évig hegedültem, aztán Sárosi Endrétől tanultam gitározni. Ehhez jött a bábszínészet, a Marosvásárhelyi Állami Bábszínházban szerzett gyakorlat. Az édesanyám orvostörténész, Marosvásárhelyen könyvtárban dolgozott, édesapám pedig – egyebek mellett – kántor volt a gyergyószentmiklósi templomban. Székely-magyar és örmény vér csörgedezik az ereimben. A zenét tehát örökségként hoztam. Tekintélyes hangszergyűjteményem van, s mindegyiken játszom is valamennyire, az ütősöktől a húros hangszereken át a fúvósokig. Harmadik éve lantozni tanulok! Remélem, rövidesen elmondhatom, hogy a sok hangszer mellett lantos szakképesítésem is lesz. A lantozást az első magyar lantművésztől, Kónya Istvántól tanulom, aki Hollandiában, a Hágai Királyi Konzervatóriumban, Toyohiko Satoh japán lantmestertől szerezte meg tudását.

- Négy évtizedes működésed egyik összegzése a Barátok a nagyvilágból című produkció!
- Igen, a világ különböző nemzetiségű gyerekein keresztül a különböző kultúrákat mutatom be ebben a műsorban, 50 centiméteres nagy bábokkal, négyféle bábtechnikával (kesztyűs, pálcás, marionett, bunraku). Igyekszem úgy összeállítani az előadásokat, hogy több korosztályt szólítsanak meg egyszerre, családi produkciók legyenek. Előadásaim létrehozását, – legyen szó meséről vagy szerkesztett műsorról – az elmúlt évek során több kiváló szakember segítette. Sokat köszönhetek feleségemnek, Hajnalnak, aki a darabok írásában, a dramatizálásban, rendezésében volt mindig mellettem. Bábjaim nagy részét a bábos szakmában igen jól ismert Lovassy házaspár készítette.

Andersen Hókirálynőjét Burka István képzőművész tervezte és bábszínész-múzeumpedagógus feleségével közösen adtuk elő. A zenei szerkesztésekben, Marik Erzsébet, Nagy Zoltán, Kalló Zsolt művésztanárok tanácsaira, segítségére támaszkodhattam.

- Meddig folytatod? Mert biztos nem hagyod abba, ha – amint mondod – négy évtized után lantozni tanulsz?
- Folytatom, amíg bírom: a vándorbábozást a vándorzenéléssel. Van, amikor külön-külön, van, amikor a kettőt vegyítve. Igyekszem mindezt minél magasabb szakmai színvonalon. Képezem magam és járok-kelek a világban, amerre lehet bábokkal, hangszerekkel, történetekre és dalolásra hangolt lélekkel. Nagyon szeretem a kastélyokat, a régi várakat, hívnak is sokfelé szerencsére. Zenészként jártam Edinburgh-ban is, a Fringe fesztiválon, még a Mákvirág együttessel. Annak idején, a 90-es években az együttes vezetőjének, Szíjjártó Csabának meghívására (aki aztán az ország brazíliai követségére került), Kátai Zoltánt váltottam a csapatban. Sokat tanultam tőlük is. Akkoriban nyertem el egy Kaláka Fesztivál különdíjat Diósgyőrben, majd később Balassi Bálint Egy katonaének című versének megzenésítésével a közönségdíjat Egerben. Ezekre, akárcsak a Pécsi Nemzetközi Bábfesztiválon kapott UNIMA diplomára vagyok a legbüszkébb.

- A históriás énekeknél a szövegtanulás milyen kihívást jelent számára?
- „Minden rendbéli tudós olvasó jámboroknak köszönetöt és Istenben való imádságot. Ez jelenvaló könyvecskét szörzeni nem egyebért gondolám, hanem hogy az hadakozó, bajvívó várak-várasok rontó és várban szorult magyar vitézöknek lenne tanuság, üdvességes, tisztösségös megmaradásokra, az pogán ellenségnek mi módon ellene állhassanak és hadakozjanak…”

– Ez a gyors replika engem is elámít, az archaikus szöveg gyors és bravúros előcitálása. S hogyan tanulsz? Tükör előtt, hangosan?
- Régebben, igen, hangosan, akár tükör előtt is. Ma már ritkábban. Annyi előadás után ezt már nem kell sokat gyakorolni. A Tinódi Lantos Sebestyén Egri históriának summája vagy a Zenés állatvilág c. produkciók például több, mint 300 előadást értek meg. De, persze, a külső kontrollra mindig nagy szükség van. Új előadás, műsor színrevitelénél, vagy amikor csak magam rendezem az előadást (mint például a Tinódi históriás énekéből készült bábjáték.), akkor ez elengedhetetlen. A „külső szem” bevonása alapkövetelmény. Hogy aktuálisak legyünk: a Gárdonyi Géza állatmeséiből (két állatmesés előadásom is van!), a feleségem, Suba Hajnal könyvtáros-művelődésszervező által írt marionettjátéknál a „külső szem” Lovasy László bábtervező volt, aki nemcsak tervezte, hanem rendezte is a darabot.

- A folytonos alkotás, szereplés igazi örömforrás is. Jut-e még idő a barátokra?
- Két kórusban énekelek, a Cantus Agriensisben, és az Andantéban. Ez nekem a közösség! Amellett, hogy aktív elfoglaltságot ad, a léleknek is jó, a valahová tartozás érzését adja. Ezenkívül baráti kapcsolatot ápolunk egy házaspárral, akikkel nem régen voltunk épp egy táncszínházi előadáson. Sem az új adózási rendszer, sem a rezsiemelés nem kedvetlenít el, megoldandó problémának tartom ezeket. Nem hagyom abba! Teszem a dolgom, amíg lehet, amíg bírom!