Tündéranya és Ördög is volt, ő az egri bábszínház új igazgatója

– Honnan érkezett városunkba?
– Budapestről. Ott születtem, ott is éltem 23 éves koromig, mielőtt Egerbe költöztem. Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar tanító szakán szereztem diplomát, és ezzel párhuzamosan végeztem el a Keleti István Művészeti Iskola színész-bábszínész képzését is, majd Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen a bábszínész mesterszakot. 

– A bábművészet iránti vonzódását otthonról hozta?
– Ez a műfaj gyerekkoromban nem igazán volt meghatározó, inkább a mesék iránti szeretetet adták át a szüleim. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy esténként édesanyámtól és édesapámtól is kaptam egy-egy mesét. 16 évesen a szüleim megkérdezték, nem szeretnék-e magamnak valamilyen hobbit… Ekkor választottam a színészetet, melyen ők is meglepődtek, hiszen viszonylag zárkózott, visszahúzódó személyiség voltam, aki soha nem szerepelt közönség előtt. Kiderült, hogy számomra a színpad nem stresszfaktor, hanem inkább megnyugvást ad. A színjátszókörben megtaláltam a barátaimat, azokat az embereket, akik ugyanolyan rezgésszámon működtek, mint én. A bábművészet elsőként a Keleti István Művészeti Iskolában varázsolt el, és ez a varázs azóta is tart. Egy színészt meghatározza a karaktere, de a bábművész bármit eljátszhat, és számtalan technika áll rendelkezésre a művészi kifejezésben. A tanulmányaim befejezése után több társulatban is játszottam, de éreztem, hogy szeretnék egy állandó társulathoz tartozni, és szerencsémre épp ekkor kerestek meg a Harlekin Bábszínháztól. Felvettek, és ez teljesen átalakította az életemet.

– A férjével itt ismerkedett meg?
– Nem, még 16 évesen a színjátszókörben. Utána én a Kolibri Színház Stúdiójában végeztem a bábos gyakorlatomat, ő pedig a Budapesti Operettszínházban játszott különböző darabokban. Amikor ideszerződtem, nem sokkal később őt is felvették Egerbe, így itt szinte a kezdetektől együtt dolgozunk. Ő egy fantasztikus, kreatív művész, tehetséges zeneszerző, aki nagyon gyorsan beletanult a bábművészetbe. Igazán jól tudunk együtt működni: otthon házastársak vagyunk, itt kollégák, alkotótársak. 

– Ön szinte a kezdetektől rendez is a Harlekinben. Melyek voltak az elmúlt közel tíz év legemlékezetesebb szerepei, rendezései?
– Színészként emlékezetes marad Halasi Dániel rendezésében, A Dzsungel könyvében Túna szerepe, Hermia karaktere a Somogyi Tamás rendezte Szentivánéji álomban. Vagy Wendy figurája a szintén Halasi Dániel által rendezett Pán Péterben. Említhetem Veres András rendezésében a Szegény Dzsoni és Árnika című előadást, melyben Árnikát játszottam, vagy egy olyan szerepet, mely a karakteremnek ellent mond: Veres Andrástól kaptam arra lehetőséget, hogy a Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfiban Tündéranya és Ördög lehessek. A rendezések közül az első a legkedvesebb: a Pirosmalac 2014-ből. Büszke vagyok a többire is, például a Moll tündér álmára, a Motyó király birodalmára, a Boribonra, vagy A csillagszemű juhászra.

– Mit adtak önnek az egri évek, mi az, amit a leginkább megtanult az itteni munkája során?
– Hogy ki merjek állni magamért, és el merjem mondani a véleményemet. Úgy gondolom, a művészetért, a kultúráért ma küzdeni kell. Talán sokan úgy vélik, a kultúra nem létfontosságú a mindennapjainkban, de a hiányát igenis megszenvedjük. A művészetnek választ kell adnia a körülöttünk zajló problémákra, olyan kérdéseket kell megfogalmazni, melyek a nézőket foglalkoztathatják, melyekről érdemes beszélni. Ez a gyerekeknek szóló előadásokban sincs másképp, azzal a különbséggel, hogy itt még nagyobb a felelősség az alkotókon, hiszen minden előadás nagyon fontos a lelki, szellemi fejlődésük szempontjából. 

– Miért tartotta fontosnak, hogy megpályázza az igazgatói posztot?
– Ez a színház, a szívügyem, és ebben a társulatban gondolkodom, mert tudom, hogy mire képesek a tagjai. Alázatosak, tehetségesek a kollégáim, és egy ilyen társulatért érdemes küzdeni, érdemes pályázni. Nem vagyok egy klasszikus vezetőalkat, a csapatmunkában, a közös gondolkodás erejében hiszek. Igyekszem arra összpontosítani, ami a közösségnek és a közönségnek a legjobb. Mindezek mellett a kíváncsiság is ebbe az irányba terelt, hiszen kilenc éve dolgozom a bábszínházban, ez idő alatt rengeteg ötlet született meg bennem. Érdekel, hogy ezek a tervek, elképzelések miként működhetnek a jövőben. 

– Mi az, amiben változtat, és mi az, amiben nem?
– Számomra is fontos a szakmai minőség, ugyanúgy, mint a még jelenlegi vezetőnknek, Éry-Kovács Andrásnak. Szeretném egyben tartani a társulatot, és a jövőben elengedhetetlennek tartom, hogy olyan előadások kerüljenek ki a kezeink közül, melyekre nemcsak a társulat, hanem a város is büszke lehet. Szintén fontosnak tartom, hogy a bábművészetre én is olyan műfajként gondoljak, amely minden korosztályhoz szól, így a felnőttekhez is. Ez más hazai színházakban, illetve külföldön már remekül működik. Egy gyermekközpontú bábszínházban hiszek, de emellett a műfajnak olyan lehetőségei vannak, melyek a felnőttek számára is izgalmas előadásokat tudnak nyújtani. Amit talán másképp csinálnék, az a nyitás: nyitni jobban a város, illetve a művészeti intézmények felé, és több rendezőt, alkotót szeretnék hívni Egerbe. Emellett egy erősebb marketingstratégia kidolgozásán is dolgozom. A munkámban segít a férjem, Zádori Szilárd, aki társulatvezetőként és zenei vezetőként dolgozik majd, illetve Szilner Olivér, aki a kreatív vezetője lesz a csapatnak. 

– Mi lesz az első színházi munkája vezetőként?
– Rendezésemben visszük színre a Padlás című musicalt, melyet jövő áprilisban mutatunk be. Izgalmas kihívás, és már mindannyian nagyon várjuk.