Csillagává avatta a Felsőváros a zenészt, dr. Nagy Zoltánt, akire büszkék az egriek

A podcastadásból kiderült, hogy dr. Nagy Zoltán Sopronban született, és egészen gimnazista koráig ahhoz a városhoz kötődött, mi több, 6 éves korában ott kezdett el zongorázni. Mindössze másfél éve zongorázott, és máris megnyert egy versenyt.

- Befektetett munka nélkül a tehetséget hajunkra kenhetjük, ezt üzenem a fiataloknak. Rájöttem, hogy a tálentumokkal el kell számolni később, abba nem lehet belehelyezkedni, hogy tegnapelőtt milyen jó voltam. Rávettem magam, hogy otthon ma is mindennap gyakoroljak. Ez a szólista magányossága, hogy egyedül gyakorolsz, egyedül állsz a színpadra – fogalmazta meg a beszélgetésben.

Már gyerekként elfogadta, hogy amikor a többiek focizni mentek, ő a zongoradarabokat gyakorolt hosszú órákon át. Amikor gimnazista lett, már megyei és országos versenyek eredményeivel büszkélkedhetett, s talán a nagyképűség sem kerülte el, vallotta be.

Egerbe került aztán az itteni főiskolára, de egy év után évhalasztásra kényszerült és „vert seregként” vonult haza Sopronba. Szívesebben keresett volna jó sok pénzt bárzongoristaként, de ezt a pályamódosítást a szülei nem díjazták, mert attól tartottak, hogy az italozás és a züllés lejtőjére viszi - mesélte. Amikor aztán visszatért Egerbe, beszippantotta a színház: előbb a kórusban énekelt, majd bekerült a zenekarba. Később, amikor már a Zeneakadémiára járt, karmesterként is debütált a Gárdonyi Géza Színházban. Színházi zenekart vezényelni igazi „jutalomjáték” számára – árulta el.

Közben az oktatói pályára „sodródott”, s ez is azt követelte, hogy karban tartsa a hangszeres tudását. Otthon Bach műveket játszik, de nagyon szereti az igényes könnyűzenét és a musicalt is.

- Ha egy feladatba beleállok, akkor nincs megállás – foglalta össze, milyen egy szenvedélyes művészember élete. Hogy ne foglalkozhasson a zenével, az már elképzelhetetlen számára. Szülőként is azt vallja, az a legfontosabb, hogy a gyerekek zenét tanuljanak és sportoljanak. Úgy gondolja, ez a két dolog segít leginkább abban, hogy a mai világban is karban tartsuk magunkat testileg, lelkileg.

Már többet élt Egerben mint Sopronban, bár arra ma is emlékszik, hogy minden utolsó tanítási napon megmászták a Tűztornyot, és ledobták onnan az iskolatáskájukat. Egerhez az elmúlt 30 év alatt szövődött jó barátságok kötik, remek kollégákat ismert meg.

S hogy a zárkózottnak mondott Eger is befogadta őt, a Felsőváros Csillaga díj is bizonyítja. Sokan szurkoltak is, hogy ő kapja meg az elismerést, melyet igazán nagy megtiszteltetésnek érez.