Kacsaitatóból is lett féltett dísztárgy Bélapátfalván + videók

Szombaton rendezték az első Bélapátfalvai Keménycserép Fesztivált, amelyen tizenhat gyűjtő adott ízelítőt a birtokában lévő iparművészeti alkotósokból. Kiss Gábor Iván a Magyar Keménycserép/Kőedény művészete címmel könyvet is írt a hazai gyárakról és termékeikről. Ő elmondta, 1992 óta gyűjti a remekeket, amikor a füzéri várat mérték föl, akkor a plébánián laktak, ott, a falon látta a hat tányéros miatyánkot. Akkor a hollóházi múzeumba is kirándultak, valamint a telkibányai helytörténeti gyűjteményt is meglátogatták. Az ottani gyár termékei közül ősi, regéci jelzésű darabokat látott a vitrinben, utána elkezdte keresni ezt a műfajt. Ma már több mint 3000 darabos gyűjteménye van, amely felöleli a hajdani Magyarország ilyen jellegű tárgykultúráját, de külföldieket is, amelynek magyarországi vonatkozása van.

A könyvhöz sok új információt gyűjtött, segítségére voltak interneten föllelhető, beszkennelt források is. Az anyagot már összegyűjtötte következő könyvéhez is, amelyben a két nagy gyártón (Zsolnay, Herendi) kívül az összes többi agyagipari manufaktúra jelzéseit szeretné megírni. A gyárak mára nyom nélkül eltűntek, ahogy a bélapátfalvi. Telkibányán még található egy épület, ami valószínűleg a gyár része volt, illetve megvan a budapesti gránitgyár is, de már nem funkcionál.

- Alapvetően az anyag minősége határozta meg a tárgy megjelenését. Ezek az üzemek szegények voltak, a léthatáron pemzliztek. Alapanyag import nem volt, a saját környezetükben föllelhető anyagot használták. A stílust a kezdeteket a külföldi munkások határozták meg, cseh, morva, osztrák mintákkal indultak, később alakult ki a magyaros stílus. Vannak gyári sajátosságok, aki rutinos, jelzés nélkül is meg tudja különböztetni a termékeket, de olyan is volt, hogy amikor egyikből a másikba átment a festő, a kezében elvitte a motívumot, stílust. Korrekt iparművészeti alkotások születtek, változó színvonalon. A legjobbak magas színvonalat képviselnek, a keménycserép magyarországi felső határértékét, a Zsolnay gyár termékeit világszínvonal jellemezte – ismertette Kiss Gábor Iván.

Nem tudni, hogy mennyire voltak ezek a termékek a maguk korában értékesek, csak a nyomott árak miatti panaszok maradtak meg. Erős volt a verseny az osztrák, cseh, morva gyárakkal, a technológiai minőség ott magasabb volt, az esztétikum nem okvetlenül. A szép fehér, tökéletes tányér nagyobb értékkel bírt, mint az, hogy kézzel festették, vagy sablonnal.

Elárulta, ő a korai darabokat kedveli, amelyek 1850 előtt készültek, a holicsi kísérletek 1786-ban indultak. Nagyon szereti a batizi keménycserepeket, ezek koromfekete színűek, csillogók és aranyszegélyesek, illetve kedveli a kassaiakat is. Bélapátfalvára különleges helyi temrékeket hozott, például a csárdás kulacsot, amelyen egy fiatal és egy középkorú pár táncmozdulatainak sorát jeleníti meg. Hozott rátett díszítéses vázát, valamint nemesi címeres, tájképes, illetve 48 centiméteres nagy tálat. Színes tájképes korsója is van, amelynek alján az apátfalvi pecséten kívül a budapesti Pruzsinszky testvérek porcelánkereskedésének logója is ott szerepel. Valószínűleg ott festették, matricázták ezeket a dísztárgyakat, s rokonaik voltak az apátfalvi gyárat bérlő Pruzsinszkyknak.

Dr. Kiss Miklós dédesi és környékbeli állatorvosként találkozott a bélapátfalvi keménycseréppel, a paraszti házak díszei voltak, ő is ilyen céllal szerzett be ilyeneket a konyha falára. Egyre jobban tetszettek neki az alkotások, s rájött, hogy minél hamarabb meg kell menteni elődei használati eszközeit, dísztárgyait. 1965-66-ban kezdte el a gyűjtést, akkor a falon még megvoltak a rózsás tányérok, de nem sokba nézték őket, a legtöbbet a padlásról, pókhálóval együtt hozta le. Külön útra nem ment, hanem munkája során szerezte be őket: ilyenekből ittak a kiskacsák, kislibák. Megkérdezte ezekről a gazdákat, eladók-e, ők pedig örültek a régiek helyett kapott új, fehér tányéroknak. A gyűjteménye tíz év óta 1600-1700 darabosra becsülhető, mára megtelt a rendelkezésre álló hely, a háza alsó szintje, ahol száz négyzetméteren helyezte el a darabokat. Szeretné, ha ez egyben maradna, s úgy gondolta, vagy a család vállalja a fenntartását, vagy múzeumnak ajánlja föl. Fia Budapestről visszaköltözött Dédestapolcsányba, ő fog gondoskodni a gyűjteményről. Állatorvosként a paraszti élet szerszámait, napi használati tárgyait is igyekezett megmenteni az utókornak, illetve van egy 1661-ből származó, magyar nyelvű református Bibliája is.

Az egri Nagy Gergely 1998-99 óta foglalkozik a gyűjtéssel, azóta komoly darabszámban tett szert ilyen tárgyakra, különböző témában a keménycserép kultúrán belül. Van szappantartója, díszkorsója, úrasztali korsója, napi használati tárgyai. Bélapátfalvára városképes, tájképes színes korsókat vitt, ezek vélhetően kis darabszámban készültek, de van aranyozott madaras vázája, népesebb kakasos dísztálcája is.

A gyűjtői közösségről elmondta, ő 20-25-öt ismer, mindenkinél változó a darabszám, a tematika, ezek nagyban függenek attól, ki mikor kezdte a munkát, hiszen most már egyre nehezebben föllelhetők a tárgyak, a vásárlási lehetőség is korlátozott. Baráti viszony alakult ki a közösségen belül, van persze egészséges rivalizálás is, de egymást is segítik, ha párban jutnak hozzá tárgyhoz, felkínálják másnak. Ő is gyűjt egyébként más, néprajzi tárgyakat, próbálja szűkíteni a tematikát és a minőségre törekedni. Családja elfogadja szenvedélyét, édesanyja is szereti a gyűjtést.

A bélapátfalvi Pelyhe Gábor nagyapja bizományos volt a keménycserépáru gyárban. Hagyott rájuk is a készletből, de amikor már ő elkezdte a gyűjtést, csupán 13 darab volt meg belőle, ezt fejlesztette föl az évek során 250 darabos gyűjteménnyé. Elkötelezte magát a bélapátfalvi gyár termékei iránt, tanulmányokat nézett, olvasott, sokat tud mesélni a gyárról, az üzembeli munkafolyamatokról. Mint mondtam a gyárat 1832-ben alapították, s azért az apátság mellé telepítették, mert a három forrás vízenergiáját hasznosították a malmok, hengerek hajtásához. Porcelánt akartak, de nem volt ismert a technológia, így keménycserép lett belőle, ez abban különbözik a fazekasárutól, hogy földpátot és kalcitot is tartalmaz, a törete fehér. Óriási áruválasztékot állított elő az üzem a mindennapi eszközöktől a dísztárgyakig, itt, a kiállításon is ámulatba ejtő szépségű, kapitális méretű darabokkal találkozott. Szépek, kidolgozottak, a csodájukra lehet járni. Az ő gyűjteményét is meg lehet tekinteni előzetes bejelentkezés után. A gyűjtemény nem kerül múzeumba, hiszen lesz unokája, aki továbbviszi.

Mint mondta, Bélapátfalván és a környéken divat volt, hogy a gyerekek születésekor, vagy a lányok férjhez menetelekor névre szóló tányérokat készíttettek, de voltak keresztneves tányérok is, amelyeket a fiúk, illetve lányok adtak egymásnak a párjuk nevével díszítve. A piros rózsa jellegzetesen bélapátfalvi motívum volt, a virágok közepe mindig fehér. Előszeretettel használták a kobaltkék színt is.

Ferenc Péter polgármestert meglepte, hogy olyan embereknél is található bélapátfalvi keménycserép gyűjtemény, akik távolabb laknak, azt gondolta, hogy ez leginkább az ittenieknek volt érték, de örül ennek. Az üzem első körben munkahelyet, megélhetést adott Bélapátfalvának, akkor nem gondolták, hogy száz év múlva milyen iparművészeti értéket fognak jelenteni a termékek. Hozzátette, büszkék a bélapátfalvi gyűjteményekre, amelyek a helyi múzeumban, illetve gyűjtőknél vannak. Az első fesztivál és kiállítás tapasztalatait ki fogják értékelni, szeretnék az eseményt folytatni és bővíteni.

Mint Ferencz Péter elmondta, Bélapátfalva szívesen fogadja első sorban a felajánlásokat, mert anyagi bázisuk korlátozott, megvásárolni mindent nem tud, de erre is van lehetőség. Jelenleg a a Gesztenyésben van kiállításuk, amely folytonos, s ahhoz az anyaghoz apródonként próbálnak vásárolni. Távlati terv lehet egy nagyobb múzeum kialakítása, leginkább saját erőből, de a külső forrásokat ezután is meglovagolnák, ha lehetne szerezni ilyen célra pénzt. Egy komplex bélapátfalvi ipartörténeti múzeum létrehozásának lehetőségét még nem vizsgálták.

A fesztiválhoz egy fotós kiállítás is kapcsolódott, Bársony Béla helytörténész gyűjteményéből nagyítottak ki felvételeket, amelyek az egykori keménycserép gyárat, illetve annak dolgozóit ábrázolták, de a cementgyárak épüléséről, bővüléséről is készültek tablók.