Petőfi utcák népe

2023.09.21. 08:00

Bukta Imre mezőszemerei művész Petőfihez kapcsolódó tárlatvezetést tart Winkler Nórával közösen

Tárlatvezetést tart a budapesti Petőfi utcák népe című kiállításon Bukta Imre, a mezőszemerei festőművész szeptember 21-én.

Fekete-Vadászi Erika

Bukta Imre egy korábbi kiállításán

Forrás: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet

A Pictorial Collective: Petőfi utcák népe – Szubjektív fotós látlelet a magyar társadalomról című kiállításon Bukta Imre Winkler Nórával közösen tart tárlatvezetést a Capa Központban szeptember 21-én 17 órától. 

– Petőfi Sándor kultusza már a  XIX. században nagyra nőtt, az pedig szinte burleszkbe illő, ahogy az elmúlt kétszáz évben minden politikai rendszer magához próbálta hajlítani az aktualizált Petőfi-képet. A gyorsan nemzeti vátesszé emelt Petőfi iránt senki nem maradhatott közömbös, így az összes rezsim róla nevezett el rengeteg keze ügyébe kerülő művelődési házat, könyvtárat, laktanyát és utcát. A több hullámban futó közterület-átnevezési kampányok pedig elkerülték Petőfit, akiről például a keményvonalas sztálinista Rákosi-diktatúrában is tonnaszámra nevezték át az addig Habsburgokról elnevezett magyarországi utcákat. Persze nem a települések legfontosabb közterületeit, hiszen azokat a kommunizmushoz közvetlenül köthető embereknek és jelszavaknak tartogatták, ezért fotósaink is inkább a falvak és városok mellékutcáiban kutakodtak – derül ki a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ portálunknak megküldött tájékoztatásából. 

A tárlaton a következő fotográfusok alkotásai tekinthetők meg: Bácsi Róbert László, Bődey János, Hirling Bálint, Mohai Balázs, valamint Móricz-Sabján Simon †, Pályi Zsófia, Stiller Ákos, Urbán Ádám és Végh László, a Pictorial Collective tagjai. 

Az eseményen a kiállításra váltott jeggyel lehet részt venni.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!