Közönségtalálkozó

2024.01.30. 21:58

Jézus történetét mutatják be a szemtanúk nézőpontjából

Poór István, többszörös díjnyertes filmjét, az Eucharisztiát mutatják be az Uránia Moziban.

Molnár Helga

Az egri Uránia épülete

Forrás: Berán Dániel/Heves Megyei Hírlap

Ritka alkalom, hogy a néző találkozhat, vitatkozhat, fejtegethet, ötletelhet egy film rendezőjével és annak szereplőivel. Február 15-én, csütörtökön 18 órától Poór István, többszörös díjnyertes filmjét, az Eucharisztiát mutatják be az Uránia Moziban. Az alkotás a jézusi történetet eleveníti fel újfajta, költői megvilágításban, ahogy három szemtanú együtt lakva feleleveníti az eseményeket.

Poór István rendező, forgatókönyvíró önerőből készített filmet Jézus életéről, amelynek helyszíne egy szépséges völgyben megbúvó falu, Erdélyben, Maros megyében. A szereplők, János, Mária és Magdolna – Jézus életének tanúi – beszélgetve feltárják az evangéliumi eseményeket. Mintha csak együtt lennénk velük, beszélgetve, megidézve Jézus alakját és a történteket.

A film a mai embert szeretné megszólítani a szereplők karizmájával, elsősorban Jézus személyes mágikus hatásával, bölcsességével és a belőle áradó szeretettel. Mindezt közérthető formában, mai nyelven kissé leegyszerűsítve, de a szellemi tudást átadva. Több jelenet Magdolna és Jézus kapcsolatáról, találkozásairól szól. A látottak révén mindkettőjükhöz közelebb kerülünk, megismerve személyiségüket, a tanítást.

A film műfaja dráma, középpontjában az eucharisztia megértése áll – a kenyérszaporítás, borszaporítás és Jézus utolsó vacsorán mondott beszédének megértése –, kifejtve, hogy a bor és a kenyér magunkhoz vétele miért valóban Jézus testének, valóságának velünk való egyesülése. A film a Golgota és az eucharisztia mai mondanivalójának megértetésével nagy hiányt pótol jelenlegi anyagias világunkban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!