2017.07.28. 15:32
Vámosgyörk: Káposzta kettős szerepben
Eddigi két edzőmeccsén 16 gólt rúgott a csapat.
Káposzta István (középen) eredményes év után lépett eggyel feljebb Beküldött fotó
Káposzta István személyében új edző irányítja a Vámosgyörki SE megyei II-es felnőtt csapatát. A klubnál jól ismert és bizonyított szakember veszi át Ecsegi Zoltán helyét, ugyanis vezetésével a VSE U19-es együttese idén megnyerte a Nyugati csoport küzdelemsorozatát. A bronzérmet szerzett U16-os gárda viszont „elfogyott”, emiatt egyelőre ezen korosztályú alakulat szerepeltetését felfüggesztette az egyesület.
A felnőttek legutóbb a 10. helyen fejezték be a pontvadászatot, ám ettől fentebb vágynak. Ennek érdekében igazolták le Boldogról Vidák Tamást, Lóth Ádámot és Mága Alfonzot, a gyöngyösi Energia SC-től Gyuris Amadét, Hevesről pedig Szűcs Bencét.
– Célkitűzésként az 5–8. helyet határozta meg a vezetés, vagyis hogy jövőre is maradjon az osztályban csapat – közölte Káposzta István.

Azt pedig, hogy a györki gárda jó úton indult, mutatja a felkészülési mérkőzésen a Héhalom (10–4), majd az Ecséd (6–1) ellen aratott fölényes győzelem.