VÍZILABDA

2019.11.13. 15:10

ZF-Eger: olasz ellenfél az elődöntőben

Az első mérkőzést február 22-én Olaszországban rendezik.

Heol Sport

Az AN Brescia lesz a ZF-Eger ellenfele a férfi Eurokupa elődöntőjében. Az európai szövetség (LEN) közleménye szerint az első mérkőzést február 22-én Olaszországban rendezik, míg a visszavágóra március 4-én kerül sor.

– Tudtuk, ha meg akarjuk nyerni a kupát, akkor a Bresciát valamikor le kell győzni – fogalmazott az egriek vezetőedzője, Dabrowski Norbert a vlv.hu-nak. – A legnehezebb ellenfelet kaptuk, szerintem ők rendelkeznek a legjobb játékosállománnyal. Egyébként a Nagyváradot szerettük volna, már csak az utazás miatt is. Ami biztató – túl azon, hogy az első meccset idegenben játsszuk –, az az, hogy messze van még az elődöntő első meccse, addigra biztosan felépül Vlahopulosz. Nehéz most esélyt latolgatni, nem tudjuk, a két csapat milyen formában lesz több mint három hónap múlva, de természetesen azon vagyunk, hogy továbbjussuk és elérjük a kitűzött célt, az Eurokupa megnyerését.

Dabrowski Norbert egyelőre nem jósolgat Fotó: L.énárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A másik ágon a román DiGi Oradea és az ugyancsak olasz CC Ortigia találkozik egymással.

Baksa és Magyar is utazhat majd a kuvaiti vb-re

Baksa Benedek és Magyar Márton is helyet kapott a Kemény Kristóf szövetségi edző által összeállított magyar juniorválogatott szűkített keretében. A nemzeti csapat de­cember 12. és 20. között a kuvaiti korosztályos világbajnokságon szerepel.

A magyar együttes a B csoportban kapott besorolást, ahol Kanada, Spanyolország, Egyiptom, valamint a visszalépő Argentína helyére érkező Oroszország lesz a mieink ellenfele. Baksáék a nyitányon a spanyolokkal mérkőznek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában