Labdarúgás

2022.01.24. 20:00

Napi négy edzés az Eger SE 1984-es alapozásán

Az 1983/84-es bajnoki évben az Eger SE NB II.-es csapata már január 2-án munkához látott. A hazai környezetben végzett, napi két edzést tartalmazó programot hajdúszoboszlói 14 nap követte. Ha akad klasszikus értelemben vett alapozás, akkor ez az volt a javából. Hajdani játékosként Varga Ivánt kérdeztük az akkori „élményekről”.

Bódi Csaba

Nem azért játszottak hóban, mert a műfüvet nem takarították le...

Forrás: Szántó György/Népújság

Nem azért játszottak hóban, mert a műfüvet nem takarították le...

Forras: Szántó György/Népújság

– Ma már aligha akad napi négy edzés a felkészülés alatt egy NB I.-es vagy NB II.-es csapatnál. Viszont 38 éve volt rá példa az Eger SE-nél. Főiskolás fiatalként mi maradt meg legélénkebben a hajdúszoboszlói napokból?

– Húúú, de rég volt, 38 éve, de még most is olyan, mintha tegnap lett volna – válaszolta Varga Iván. – Nem tudom, hogy a mai NB I.-es, NB II.-es csapatoknál mennyi edzés van egy nap a felkészülési (most így hívják, akkor alapozás volt) időszakban, de gyanítom, hogy nincs napi négy. Akkor bennünk ez fel sem merült, észre sem vettük, hogy naponta ennyi foglalkozás van. Reggel nyújtás-lazítás, délelőtt konditerem és futás, délután pályaedzés, este pedig futás szerepelt az edzőtábor programjában. A társaság nagyon jó volt, összetartottunk és bíztunk egymásban. Kérdezés nélkül végrehajtottunk mindent, amit mesterünk, Csank János kért tőlünk. Nagyon szerettünk focizni, egyszerűen élveztük, amit csinálunk. Persze előfordultak „morgolódások”, amikor már az ötvenedik sprinthez felálltunk, de ennyivel letudtuk, és természetesen lefutottuk a penzumot. Ment is a szekér a csapatnak. Első helyen álltunk az őszi szezon zárásakor, de senki nem beszélt még arról, hogy akár fel is kerülhet a csapat az NB I.-be, arról meg pláne nem, hogy bajnokként. Olyan riválisok voltak az ellenfelek között a feljutásért vívott harcban, mint a Debrecen és a Békéscsaba. Egri főiskolásként (akkor másodéves voltam) kevés volt a szabadidőnk, mert amikor nem volt edzés, akkor mi (a csapatból négyen jártunk főiskolára) a könyveket bújtuk, készültünk a vizsgákra és a szigorlatokra.

 

Csank János sok futásra épülő taktikájához sok erőt kellett gyűjteni Forrás: Fotó: Szántó György/Népújság

 

– Nyilván nem aratott osztatlan örömet Csank János sok futásra épülő edzéselmélete és vezetése. A cél szentesítette az eszközt? Vagyis mivel volt eredmény, ezt a módszert nem kérdőjelezte meg senki?

– Nem volt kérdőjel senkiben. Jómagam rendszeresen „rákészültem” az alapozó időszakra. Egy héttel a kezdés előtt minden nap lefutottam négy-öt kilométert, mert tudtam, csak így tudom végigvinni a felkészülési időszakot. Mondom, nemcsak az eredményesség miatt volt ez, hanem azért, mert szerettünk focizni, imádtuk ezt a nagyszerű játékot, mindenki odatette magát, ugyanis senki nem akart kimaradni a csapatból. Ma is vallom és nekem is ez a filozófiám, amikor van csapatom, akár felnőtt, akár utánpótlás, akkor ez vezérel, hogy ehhez a csodálatos játékhoz elsősorban megfelelő erőnlét szükséges, amit sok-sok futással, gyakorlással lehet elsajátítani. Mindennek az alapja a jó erőnlét. Arra lehet építkezni. A téli és a nyári alapozások erről szóltak, az erőgyűjtésről, hogy aztán amikor mérkőzést kell játszani, ne legyen ezzel gond. Tudjuk, ha nincs megfelelő erőnlét, akkor hamarabb elfáradsz mentálisan is. Na, akkor jönnek a vereségek. Nekünk ez Csank mesternél mindig rendben volt. Soha nem volt a csapatnak az erőnléttel gondja, sok mérkőzést fordított meg hátrányból a gárda a második félidőben. Talán bizonyságul elég annyi, hogy akkor ősszel a 13. fordulóban Baján kaptunk ki először.

 

Bodolai István kapus nem fázott, mert volt ok a mozgásra Forrás: Szántó György/Népújság

– Mit köszönhet annak az időszaknak? Kiváló alapokat, amire később lehetett építeni?

– Azt mondhatom, hogy mindent. A pályafutásom legszebb időszaka volt az Egerben eltöltött öt év. Nagyszerű csapatban játszhattam, kiváló játékosokkal és három év alatt kétszer ünnepelhettünk feljutást az NB I.-be. Fesztbaum Béla bácsi, a Népújság sportszakírója és mérkőzés tudósítója csak „Aranycsapatnak” hívott bennünket. Abszolút! Hála az égnek, elkerültek a súlyos sérülések, nem volt problémám sem a térdemmel, sem a bokámmal, mint sokaknak. Igaz, a Rába ETO ellen volt egy komolyabb fejsérülésem, amikor az utolsó percben 2–1-es vezetésünknél Bogyóval (Bodolai Istvánnal) olyan szerencsétlenül összeütköztünk, hogy egy hétig kórházban feküdtem, ráadásul még gólt is kaptunk az eset után, így 2–2 lett a végeredmény. Nagyon sokat számítottak azok a felkészülési időszakok a későbbi pályafutásomban, hiszen egészen 40 éves koromig tudtam viszonylag magas szinten játszani. Az utolsó hat szezonomat Ausztriában töltöttem egy negyedik ligás csapatban. Azért onnan hamar eltanácsolják a „külföldit”, ha nem úgy teljesít.

 

A legkönnyebb programot a fürdőzés jelentette 

Forrás: Szántó György/Népújság

– Akad-e olyan sztori, érdekesség, ami ennyi év távlatából már bátran elmondható?

– Ehhez a 38 évvel ezelőtti hajdúszoboszlói alapozáshoz fűződik egy történet, tükrözve, hogy mennyit is edzettünk akkoriban. A reggeli és a délelőtti edzés után mindenki a csendes pihenőjét töltötte a szobájában (én akkor is tanultam). Akkor a gyúró (Anadrás András) beszólt minden szobába, hogy 14.15-kor találkozás a hallban, mert kicsit korábban kezdődik az edzés, hogy még a délutáni tréning után el tudjunk menni a gyógyfürdőbe egy kis lazításra, ami 18.00-ig van nyitva. Kifutottunk a repülőtérre, ahol három részre osztotta a mester a társaságot és egy köredzés formájában voltak, akik a teremben kezdtek, és akadt két csapat, amelyik a reptéren végezte a futógyakorlatokat. Nos, az én csoportomnak 17.15-kor még volt egy 12 futásból álló penzuma (csillagfutás), amiből egyenesen következett, hogy a pihentető fürdőzésről szépen lemaradtunk. Gyakorlatilag a negyedik órájába lépett a délutáni edzésünk. Ennyi a rövid történet, hogy mennyit edzett akkor a csapat, amelyik aztán 1984-ben megnyerte az NB II.-es bajnokságot a Debrecen és a Békéscsaba előtt, és jutott fel a legmagasabb osztályba.

Beindulások és irányváltoztatások egy-egy edzésen száznál is többször – A speciális gyorsaság és állóképesség megszerzése felkészülésünknek a központi magva – hangsúlyozta nyomatékkal Csank János abban a riportban, amelyet azóta már elhunyt kollégánk, Budavári Sándor készített a Népújság olvasóinak a hajdúszoboszlói táborozókról készített írásában. – A tartós futások helyett kisebb résztávokat, de sokszor teljesítünk, összefoglaló néven a kisjátékok jutnak főszerephez, ahol a beindulásokat, irányváltoztatásokat egy-egy edzésen száznál is gyakrabban csinálunk. A kondícióteremben a törzs és a felsőtest izmait erősítjük, a lábat a futómunka veszi elsősorban igénybe. A teremben dinamikus láberősítő és fejelőgyakorlatokat végzünk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában