Hitt az írott szó erejében – emlékezés Fesztbaum Bélára

 „Azt mondják, az ember addig él, amíg él az, aki emlékszik rá, amíg kimondják, leírják a nevét. Sok szeretettel mondja ki ma a nevét, és büszkeséggel gondol rá családja, két gyermeke, unokái – kezdődik a Fesztbaum Éva és Fesztbaum Béla színművész által jegyzett írás. – Reméljük, hogy most a Hírlap hasábjain keresztül még számos sport- és kultúrakedvelő olvasóban idéz szívmeleg emlékeket a mindig siető és sajnos e világból is gyorsan távozó, jó tollú és szenvedélyes újságíró.

Sokat írt, sokat robotolt, ezzel együtt néha sokat várt türelmetlenül egy kocsmai telefonra, ami közli vele végre az aznapi meccs végeredményét...

De persze számtalan eseményen személyesen megfordult, a megyei labdarúgó-bajnokságoktól karácsonyi nagymiséken át komolyzenei koncertekig, fiatal egri birkózók edzésétől hajdani recski táborlakók találkozójáig. A legtöbbjükről tudósított. Beszámolt. Hírt adott róluk a közösségnek, hogy érezhessék, közös a gyökerük, közösek örömeik, problémáik és összetartoznak. Kérdéseikre a válaszokat legjobb eséllyel csak együtt találhatják meg. Empátiával, precizitással és őszinte kíváncsisággal fordult a témái és interjúalanyai felé. Hitt az írott szó erejében, a jól fogalmazott mondatban és hitt az olvasójában. Hitt abban, hogy az a bizonyos néhány flekk kihívás és óriási lehetőség egyszerre. Az egriek, a Heves megyeiek elkötelezett újságírója volt. Köszönjük, hogy velünk együtt emlékeznek rá” – zárul a családi megemlékezés.

Az alábbi Fesztbaum Béla-jegyzet 2010. március 18-án jelent meg lapunkban.

Győzött a barátság

A durcáskodó tél elvette ugyan a kedvét a nagypályás labdarúgóidény kezdetére készülőknek, a gyöngyösi sportcsarnokba igyekvők azonban szívet-lelket melengető eseménnyel vigasztalódhattak. Egy tucat csapat és számos érdeklődő jött össze arra a jól szervezett tornára, melynek keretében személyesen találkozhattak mindannyian azzal a sporttársukkal, akinek az elmúlt év nyarán majdnem örökre bealkonyult.

Fizikailag csak részben lehet a régi Kiss István, hiszen a tolató vonat kerekei mindkét lábát megrövidítették, lélekben viszont bizonyára élete végéig erősebb lesz, mint a tragikus balesetig valaha. Alkalmi gárdák futballoztak annak örömére, hogy akivel hosszú évek alatt egy célért küzdöttek a pályán – botokra támaszkodva ugyan -, de ismét köztük lehetett. Hónapok elteltével már nincs feszengés, nem szomorú kötelesség a szánakozás, az esetlen vigasztalás, fölösleges a kínok elemzése. Elég, sőt helyénvaló csak ölelni, csókolni, kezet szorítani vagy csupán a tekintetekben azonos hullámhosszra kerülni. Elég, hiszen a rögös úton visszatérőnek ezek jelentenek éltető forrásvizet, adnak erőt mielőbb folytatni szándékozó, fogyatékosan is végezhető munkájához.

A gólok nem számítottak a legutóbbi szombaton Gyöngyösön. A legyőzhetetlen barátság diadalát hirdethette minden meccs végén a bíró. A barátság tette teljessé a meghatottságot is kiváltó boldogságot. A nagylelkű mecénás évente hagyományos tornában gondolkozik a 7-es mez örökös birtokosa tiszteletére.

Ilyen az, amikor a sport a legszebb arcát mutatja.