Labdarúgás

2023.01.01. 12:53

Zagyvaszántóra Gyöngyösről érkezett az új edző

A megyei II. osztályú bajnokság harmadik helyén telelő Zagyvaszántó SE megtalálta az ősz végén távozott edző, Rozmaring Péter utódját a csapat élére.

B. Cs.

Török János tavasszal megyei II. osztályú gárdát vezényel

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

– A két ünnep közötti időszakban megegyezés született Török Jánossal, így tavasszal már a gyöngyösi illetőségű edző irányítja a csapatot – közölte a heol.hu-val a Zagyvaszántó SE alelnöke, Molnár Tamás.

A ZSE ősszel 14 mérkőzésen 31 pontot szerzett, amely a harmadik helyet jelenti a gárda számára úgy, hogy a második Egerszólát 33, az első Mátraderecske pedig 34 ponttal rendelkezik.

– Nagyon biztató jövőképet vázoltak fel a zagyvaszántói vezetők, akikkel egyelőre abban állapodtunk meg, hogy tavasszal dolgozok a csapattal. A célt a dobogós hely megtartása jelenti, amiben van mozgástér, hiszen innen még van fentebb – mondta a gyöngyösi Török János, aki legutóbb a megyei I.-es Gyöngyöshalász SE-nél tevékenykedett.

A felkészülést január 24-én kezdő szántóiaknál nem lesz nagy mozgás a játékoskeretben.

– Egyeztetve az elöljárókkal abban maradtunk, hogy nem érdemes igazolni, mert kiváló a csapategység és ezt nem lenne szerencsés megbontani – indokolt Török János, aki hathetes alapozást vezényel a ZSE-nek a március 4-i tavaszi rajtig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában