2023.02.12. 10:51
Petőfibányára NB I.-es bajnokot igazoltak
Hatan érkeznek a II. osztályban újoncként a 5. helyen álló Petőfibányai SK csapatához, köztük az MTK Budapest 2007/2008-as bajnoka.
Urbán Gábor (jobbra) az MTK-t bajnoki címhez segítette Archív fotó
Forrás: Németh Ferenc/Nemzeti Sport
– A rendkívül szimpatikus Gyöngyössolymos meghívásának eleget téve játszottunk szombaton edzőmeccset Gyöngyösön – közölte a Petőfibányai SK elnöke, egyben játékosa, Szluka Norbert.– Remek volt az időpontválasztás, mert azt már ugyan láttuk, hogy edzésen jól muzsikálnak az új igazolások, de ideje volt őket meccsen is megnézni.
A friss szerzeményekről is szolgált információval Szluka Norbert.
– Török Norman (FC Hatvan) remekül szervezte a játékot a középpályán, sok jó labdája volt és lendületességét is többször kamatoztatta – mondta a játékostárs. – Kis Kende (Héhalom) kiváló kapocsként működött a védelem és a középpálya között. Kékesi Gábor balhátvédként játszott 60 percet, határozottságával és lelkesedésével meggyőzött bennünket arról, hogy megérte elcsábítani Herédről.
A támadójátékunkban is minőségi javulás történt a régi motoros, Kratofil Csaba (Zagyvaszántó) érkezésével.
A 40 éves csatár sem tétlenkedett, ahogy kell, góllal mutatkozott be. Támadóinkhoz a bajnokikra csatlakozik Urbán Gábor. A ferencvárosi nevelésű 38 éves csatár a 2007/08-as idényben 17 góllal járult hozzá az MTK Budapest NB I.-es bajnoki címéhez. Így joggal reménykedhetünk, hogy megfelelő számban érkeznek majd a találatok. Bakti Norbert (Airnergy) a hétfői leigazolást követően csatlakozik majd a csapathoz.
Üzenet az edzőnek – A Petőfibányai SK edzője, Molcsán László betegség miatt hiányzott a a szombati edzőmeccsről. A játékosok és a vezetől győzelmmel kívántak neki jobbulást.
A Petőfibányai SK-nál nagyon szerették volna még a soraikban tudni Vasas Bertoldot, de ő egyelőre nem lesz a gárda tagja.
– A Zagyvaszántó nem engedi át nekünk, amit nem értek, viszont természetesen elfogadom. Bízom benne, hogy Bertivel a nyáron tovább erősödik ez a nagyszerű baráti társaság – folytatta Szluka Norbert.
– Mindenképpen szeretném kiemelni, hogy sportvezetőként mennyire nagyra tartom ezeket a srácokat, hogy ebben a mostani, gyakran a pénz körül forgó megyei fociban mindannyian anyagi igények nélkül, baráti alapon csatlakoztak a Bányászhoz. Mindent megteszek, hogy jól érezzék magukat nálunk és hosszútávú részesei legyenek ennek a remek családnak.
Három harmados 90 perc – Felkészülési mérkőzésen: Gyöngyössolymos–Petőfibánya 3–7 (2–1, 0–2, 1–4). A petőfibányai gólszerzők: Fekete V. 3, Szluka N. 2, Kratofil Cs., Cseppentő P.