2023.06.27. 07:08
Andornaktályán megfáradt a kapcsolat az edző és a csapat között
Az új időszámítás 2014 nyarán kezdődött Andornaktályán – többek között a névadó támogató színre lépésével. Kilenc év múltán ismét új korszak következik, miután Szabó László edző és a Marshall ASE békésen elvált egymástól.
Szabó László útja hosszú idő után más irányt vesz
Forrás: Lénárt Márton!Heves Megyei Hírlap
– A vezetőség és a vezetőedző közösen meghozott döntése alapján már nem Szabó László a csapat edzője, lezártunk egy korszakot – közölte a heol.hu-val a Marshall ASE vezetésének képviseletében Novák Zoltán.
– Az elmúlt kilenc év szereplése egyértelműen bebizonyította, hogy az ASE ebben az osztályban állandó, meghatározó csapat. Ehhez mindenki kellett, de nélküle nem jött volna létre. A klub nevében mindent köszönünk neki és sok sikert kívánunk a folytatáshoz.
A Marshall ASE csapata a 2022/23-as Heves vármegyei I.-es bajnokságban a 7. helyen végzett a 13 fős mezőnyben. A vál(t)ás szükségszerűségét ez is indokolta.
– Sajnos a tavaszi idényünk nem jól sikerült – mondta Szabó László. – Ami korábban működött, az idén nem, pedig a jól bevált módszer szerint haladtunk. A játékosok többségének edzője voltam a Mezőkövesdi Zsóry FC korosztályos csapatainál, vagyis fiatal koruk óta jól ismerem őket.
Ezzel együtt ők is, és magam is éreztem, hogy eljött az a pillanat, amikor mindenkinek jobb, ha elválnak az útjaink.
Nagyon szívesen emlékszek vissza a 2015-ös bronzéremre, amit még játékos-edzőként értünk el és később is akadtak szép pillanatok. Harag nincs, sok sikert kívánok a csapatnak, miközben az is igaz, hogy jót tesz majd kicsit kiszakadni a megyei felnőtt futballból.
Szabó László ugyanakkor marad a Mezőkövesdi Zsóry FC U17-es gárdájának szakvezetője.
A matyó együttes – az Eger SE és a Gyöngyösi AK előtt – megnyerte a regionális bajnokság felsőházi küzdelmeit, majd pedig a Baja elleni osztályozót is sikerrel vette.
A Marshall ASE helyezései (2014–2023)
2022/23: 7. helyezés (13 csapatból)
2021/22: 5. helyezés (16 csapatból)
2020/21: 6. helyezés (14 csapatból)
2019/20: 4. helyezés (14 csapatból)
2018/19: 6. helyezés (16 csapatból)
2017/18: 8. helyezés (16 csapatból)
2016/17: 10. helyezés (15 csapatból)
2015/16: 4. helyezés (16 csapatból)
2014/15: 3. helyezés (16 csapatból)
Már ismert az új edző kiléte
Kovács Zsolt személyében Füzesabonyban élő edző vette át a Marshall ASE csapatának irányítását. A tréner az elmúlt idényt a vármegyei II. osztályban szereplő Domoszló SK-nál töltötte, korábban 12 esztendőn át pedig az utánpótlásban tevékenykedett, mégpedig Mezőkövesden.