Kézilabda

2023.07.25. 14:18

Füzesabonyból a DVTK-hoz szerződik az átlövő

Négy játékos távozásáról adott hírt a Füzesabonyi SC NB II.-es férfi csapatának játékos-edzője, Major Attila. A szakember vezetésével az együttes szerdán kezdi a közös felkészülést a 2023/2024-es szezonra.

Sike Károly

Ács István (a labdával) Borsod felé veszi az irányt

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

– Az első napokban szabadtéri edzések szerepelnek a programban, a Teleki iskola csarnokát először augusztus 2-án vehetjük birtokba – jelentette ki a 34 esztendős Major Attila. – A tavalyi csapatból négy játékos távozott, Tóth Koppány, Nagy-Hajdú Benjamin, Fazekas Ádám és Ács István szolgálataira a folytatásban már nem számíthatunk. Szerencsére rendelkezünk olyan mélységgel bíró kerettel, hogy néhány fiatallal kiegészülve az új szezonban is felvegyük a versenyt a riválisokkal.
A Füzesabonyi SC férfi csapata a 2023/2024-es szezonban az NB II. C-csoportjában szerepel, ahol szeretné úgy zárni a 14 mérkőzésből álló alapszakaszt, hogy tavasszal a felsőházi rájátszásban legyen érdekelt.

– Nem lesz könnyű dolgunk, de képesnek tartom a csapatot arra, hogy elérjük a céljainkat – zárta szavait Major Attila.
Az NB II.-es küzdelmek szeptember második hétvégéjén kezdődnek. 

Információink szerint Tóth Koppány, Nagy-Hajdú Benjamin és Fazekas Ádám életében méginkább háttérbe szorul a kézilabda, míg a védelem tengelyében és átlövőként is bevethető Ács István a DVTK ajánlatát fogadta el. 

A miskolci gárda legutóbb a Mezőkövesdi KC mögött ezüstérmesként fejezte be az NB II. Északkeleti csoportjának küzdelmeit. A 2023/2024-es szezonban az FSC csoport ellenfeleként a "C" jelű nyolcasban szerepel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában