Ökölvívás

2023.10.25. 08:56

Dorkó és Asztalos az aranyérem mellé különdíjat is átvehetett

Két arany- és egy ezüstérmet szereztek a házigazda Egri Városi Sportiskola (EVSI) versenyzői az U12-es és serdülő korosztály magyar bajnokságán.

Sike Károly

Asztalos Hunor is kivette a részét az érmek gyűjtéséből

Forrás: Lénárt Márton/Heves Megyei Hírlap

A négynapos eseményen a 2009-es, a 2010-es valamint a 2011-es korosztályból 66 klub 244 ökölvívója lépett szorítóba. Az EVSI szakosztályvezetője, egyben a korosztályért felelős szakedző, Dorkó Péter az egriekkel kapcsolatban elmondta: nagyon büszkék a versenyzőinkre, amit elterveztünk azt megvalósították.
– A serdülő 54 kilóban aranyérmes Dorkó Laura a legjobb lány versenyzőnek járó különdíjat is bezsebelte, míg a szintén magyar bajnok Asztalos Hunor a legjobb mérkőzés résztvevője különdíjjal gazdagodott – osztotta meg a szakember. 

Dorkó Péter arra is kitért, hogy jelentősebb mezőny szerepelt ezen az országos bajnokságon, mint az elmúlt években.
– Az elmúlt évek létszám csökkenéséhez, illetve az indulói mezőny stagnálásához képest az idei ob-n, valamint a tavaszi Magyar Kupához viszonyítva 80 gyerekkel több indult el. Ez 50 százalékos létszám növekedést jelent, 164-ről, 244-re ugrott a mezőny létszáma. Egyedül a serdülő lányoknál mutatkozik csökkenés, az U12 lány és fiú, illetve a serdülő fiúknál jelentős növekedés tapasztalható. Ez azonban nem minden esetben jelent színvonal emelkedést. Az U12-es mezőny néhol kezdetleges, de láthattunk kiemelkedő képességű gyerekeket, egy-két esetben technikailag és taktikailag is meghaladták a korosztály kívánalmait, ez pedig mindenképpen biztató a jövőre nézve. A serdülő fiúk kitettek magukért, itt-ott meglepetés is volt, viszonylag jó mérkőzésekkel, több esetben magas színvonallal párosulva. Örültem a nagyobb mezőnynek, ebben a korcsoportban voltak a legjobb küzdelmek.

Az egriek eredményei

U12-es korcsoport
32 kg: 2. Farkas Noel
Serdülők
Lány, 54 kg: 1. Dorkó Laura
Fiú, 46 kg: 1. Asztalos Hunor

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában