Egri Dózsa: szárnyaltak a lelkek a harmadik baráti találkozón

Az Egri Csillag Sétányon a tizedik díszkő a hajdani szövetségi kapitány nevét viseli, aki háláját az Egri Dózsa baráti találkozóján fejezte ki egykori csapattársainak. A majd' három tizenegyet felvonultató társaság Pócsik János hívó szavára és szervezőként Veinémer Vivien hathatós közreműködésével érkezett nosztalgiázni, örömmel köszöntve egymást és gyorsan elmélyedve a 1970-es évek futballjában, amely mindannyiuknak a fiatalságot és az aktív pályafutást jelentette.

Fodor Pál és Zágonyi Sándor azonnal készséggel állt rendelkezésre, amikor az 1975/1976-os bajnokcsapat „beazonosítása” került terítékre. A Bánkuti László edzette gárda akkor nyerte meg az Nemzeti Bajnokság III. osztályának Északkeleti-csoportját. Ez a siker jelentette az együttes Dózsakénti utolsó diadalát, mert az 1951-ben alapított klub 1977-ben már Eger SE néven fejezte be a szezont az NB II.-ben. 

A Kőlyuktetői pincesor impozáns épületében ő is tiszteletét tette, ahogy Csuhay József is jelen volt. „Csuki” 17 évesen mutatkozott be a Dózsában, majd vitte 11-szeres válogatottságig, magyar bajnok címig (1987/88, 1988/89), MNK-sikerig (1989) és a nagyon emlékezetes UEFA-kupa döntőig (1984/85). A 66 esztendős szakember elárulta, hogy hetente háromszor most mozog, ami „inkább kocogás, mint futás”. És, ha már Csuhay révén Videoton, akkor Zsiga, vagyis Móricz István. 

Történt ez a székesfehérváriak nagy menetelése előtt egy évvel. Noha Móricz nem játszott a Dózsában, ez nem jelentette akadályát a mostani meghívásnak, ahogy többek esetében sem számított ez kizáró tényezőnek. Közös pontként az egri szerepvállalás ott lebegett, összeállítva egy közös fotóra a Bartha András, Vigh Tibor, Márta Sándor csatár triót, vagy az ESE-s különítményt többek között Csepregi Jánossal, Lengyel Lajossal, Varga Ivánnal és Méhesi Ferenccel. Hogy ugyanerre sor kerül-e mondjuk jövőre? A választ Pócsik János adta meg.

– Öröm viszontlátni azokat az embereket, akikkel fiatalként sokáig össze voltunk kötve. Életem legszebb négy évének számított, amikor Egerben futballozhattam. Sajnos évről-évről elveszítünk valakit, valakiket haláleset miatt, ezzel együtt az esemény egyik célja, hogy jelezzük, Egernek egykor volt magasabb szintű labdarúgása, mint ami most van. Ezzel azonban még véletlenül sem akarom bírálni a jelenkor képviselőit. Számomra nagy érték, hogy erre az eseményre mindenki örömmel jön, legyen szó akár Zalaegerszegről, akár Hódmezővásárhelyről, zömmel persze helyből vagy a közelből. Azt pedig ígérhetem, hogy rajtam nem múlik a folytatás.