Teremlabdarúgás

2023.12.30. 18:25

Triplázott a Csomós Tamás Emlékteam; 5,7 millió forint az újabb adományrekord

Sorban harmadik alkalommal nyerte a Csomós Tamás Emlékteam csapata a Focival a gyógyulásért jótékonysági teremlabdarúgó-tornát, ahol a 2. Kecskés Bence-kupáért lépett pályára 12 gárda. A gyöngyösi eseményen 12. alkalommal játszottak a résztvevők azért, hogy súlyosan beteg gyerekeket támogassanak.

Bódi Csaba

A 2023. évi tornagyőztes a Csomós Tamás Emlékteam csapata

Forrás: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap

A Dr. Fejes András Sport-, és Rendezvénycsarnokban 26 mérkőzés után alakult ki a végeredmény. A 12 együttes számláló mezőny tagjai három csoportba sorolva kezdték a meccsfolyamot, amelynek döntőjébe ugyanaz a két alakulat jutott, mint egy évvel korábban. Előbb azonban a bronzéremért játszottak a csapatok Bezzegh Víz-Gáz–MLSZ Játékvezetők párosításban. Az 1x20 perces mérkőzést a rendes játékidőt követő döntetlen (1–1) után 9 méteres rúgásokkal a gyöngyösiek nyerték. 

A fináléban a Bezzegh Kertcentrum csapata egyik legjobbját, a sérülést szenvedett Szabó Viktor nélkülözve állt ki. 

A meccset a 2. percben szerzett Besenyei Ferenc-fejesgóllal kezdte a Csomós Tamás Emlékteam. A 9. percben aztán Bartusz Dániel lőtte ki a jobb alsó sarkot, így kettőre nőtt Nagy-György Tamásék előnye. Nem sokáig tartott azonban ez az állás, mert a 12. percben Tóth Máté szépített (2–1), amire még ugyanebben a minutumban érkezett a válasz Vernyik Dávid jóvoltából (3–1). Az olló a 14. percben kezdett nyílni Bartusz Dániel ismételt találatát követően (4–1), amit 16. percben követett az újabb Bartusz-gól (5–1). A 17. percben Besenyei is duplázott (6–1), majd a végeredményt Szilágyi Norbert állította be, aki közelről bólintotta a labdát a kapuba (6–2). 

Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy újra sikerült megdönteni a korábbi adományrekordot: ezúttal 5 millió 792 ezer 800 forintot oszthattak szét a szervezők a támogatottak között.

A 12. Focival a gyógyulásért torna eredményei

A-CSOPORT: 
Heves vármegyei játékvezetők–Bezzegh Víz-Gáz 1–3
Gól: Hovanecz M., ill. Tóth Z., dr. Gubala Á., Tari Z.
Nagyréde Team–Istenmezeje SE öregfiúk 1–1
Gól: Bakondy Cs., ill Ludvig Zs.
Istenmezeje SE öregfiúk–Bezzegh Víz-Gáz 1–2
Gól: Kovács Z., ill. Tóth Z. , Kis M.
Nagyréde Team–Heves vármegyei játékvezetők 1–1
Gól: Csuka R., ill. Szigetvári M.
Heves vármegyei játékvezetők–Istenmezeje SE öregfiúk 4–2
Gól: Szigetvári M. 3, Hovanecz M., ill. Utasi B., Suha M
Bezzegh Víz-Gáz–Nagyréde Team 4–1
Gól: Rudas S. (öngól), Halasi Á., Tari Z., Barna T. (öngól), ill. Budai D.

A csoport végeredménye:

1. Bezzegh Víz-Gáz 9 pont
2. Heves vármegyei játékvezetők 4 
3. Nagyréde Team 2
4. Istenmezeje SE öregfiúk 1

B-CSOPORT: 
Pedagógusok–Zagyva-parti Aranyfácánok 1–2
Gól: Babka R., ill. Tajti B., Kollár P.
MLSZ játékvezetők–Borsod vármegyei játékvezetők 2–1
Gól: Káprály M. Rózsa D., ill. Galambosi D.
Zagyva-parti Aranyfácánok–MLSZ játékvezető 1–0 
Gól: Dunai Z. 
Borsod vármegyei játékvezetők–Pedagógusok 2–2
Gól: Galambosi D., Iván K., ill. Bencsik G. 
Borsod vármegyei játékvezetők–Zagyva-parti Aranyfácánok 3–3
Gól: Sántha Sz 2, Kovács A., ill. Pető T., Szűcs A., Kollár P.
MLSZ játékvezetők–Pedagógusok 5–2 
Gól: Káprály M., Katona B. 2, Vad II. I., Becséri G., ill.  Kismárton Á., Nagy G.

A csoport végeredménye:

1. Zagyva-parti Aranyfácánok 7 pont
2. MLSZ játékvezetők 6
3. Borsod vármegyei játékvezetők 2
4. Pedagógusok 1

C-CSOPORT: 
Herédi öregfiúk–Bezzegh Kertcentrum 2–2
Gól: Baranyi R., Panyi A., ill. Forgó K., Szabó V.
Csomós Tamás Emlékteam–Nógrád vármegyei játékvezetők 3–3
Gól: Vernyik D., Besenyei F., Fekete V., ill. Szeles P. 2, Chikán P.
Nógrád vármegyei játékvezetők–Herédi öregfiúk 2–3
Gól: Csillik B., Szűcs M., ill. Panyi A., Baranyi R., Kolarovszki J.
Csomós Tamás Emlékteam–Bezzegh Kertcentrum 3–4
Gól: Besenyei F. 2, Vernyik D., ill. Szabó T., Czinkóczi B. , Szabó V., Tóth M.
Csomós Tamás Emlékteam–Herédi öregfiúk 7–4
Gól: Bartucz D., Nagy Gy B. , Besenyei F., Szegedi Z., Vernyik D., Szénási S., Fekete V., ill. Mohácsi G.4
Bezzegh Kertcentrum–Nógrád vármegyei játékvezetők 2–4
Gól: Tóth M., Szilágyi L., ill. Szeles P. 4

A csoport végeredménye:

1. Csomós Tamás Emlékteam (13–11) 4 pont
2. Nógrád vármegyei játékvezetők (9–8) 4
3. Bezzegh Kertcentrum (8–9) 4 
4. Herédi öregfiúk (9–11) 4

Negyeddöntők:

Bezzegh Víz-Gáz–Borsodi vármegyei játékvezetők 3–1
Gól: Halasi Á., Vidra R. 2, ill. Iván K.
Zagyva-parti Aranyfácánok–Bezzegh Kertcentrum 0–3
Gól: Szabó V 2., Szilágyi N.
Csomós Tamás Emlékteam–Heves vármegyei játékvezetők 7–-0
Gól: Besenyei F. 2., Bartucz D. 2, Nagy-György B., Szénási S., Csomós T.
MLSZ Játékvezetők–Nógrád vármegyei játékvezetők 5–3
Gól: Bogár G. 2, Vad II. I. 2, Farkas Á., ill. Szeles P. 3.

Elődöntők:

Bezzegh Víz-Gáz–Csomós Tamás Emlékteam 2–5
Gól: Szabó Sz., dr. Gubala Á., ill. Besenyei F. 2, Bartucz D., Szegedi Z., Fekete V.
Bezzegh Kertcentrum–MLSZ Játékvezetők 2–1
Gól: Béla S., Gulyás K., ill. Káprály M.

Az idei támogatottak

A 12. Focival a gyó­gyulásért jótékonysági torna kedvezményezettjei közé tartozik a rosszindulatú arcüregdaganattal küzdő mezőkövesdi játékvezető, Demeter János (Döme); az idén nagycsoportos, Csányon élő, leukémiás Janka; a korábban daganattal küzdő, üvegcsontú, autista abasári Bogika; az agydaganattal küzdő, hatéves, recski Marci; a hétéves, stroke-on átesett, nagyúti Hanna; a Gyöngyös térségének mentőügyi fejlesztéséért dolgozó alapítvány; a mélyszegénységben élő gyerekeket segítő, az idén is 1000 gyerek karácsonyát szebbé varázsolni igyekvő Age of Hope Alapítvány.

A bronzmérkőzésen:

Bezzegh Víz-Gáz–MLSZ játékvezetők 1–1, 9 méteres rúgásokkal: 4–3
Gól: Tóth P., ill. Becséri G.

A 2. Kecskés Bence-kupa döntőjében:

Csomós Tamás Emlékteam–Bezzegh Kertcentrum 6–2
Gól: Bartusz D. 3, Besenyei F. 2, Vernyik D., ill. Tóth M., Szilágyi N.

A torna dobogós csapatai:

1. Csomós Tamás Emlékteam
2. Bezzegh Kertcentrum
3. Bezzegh Víz-Gáz
A további helyezettek: MLSZ játékvezetők, Istenmezeje SE öregfiúk, Herédi Öregfiúk, Pedagógusok, Nagyréde Team, Borsod vármegyei játékvezetők, Zagyva-parti Aranyfácánok, Heves vármegyei játékvezetők, Nógrád vármegyei játékvezetők. 
Játékvezetőként működtek a tornán: Arany Tamás, Berta László, Csukás András, Makai János, Varga László

KÜLÖNDÍJAK

Legsportszerűbb csapat: Pedagógusok
A legsportszerűbb cselekedetért: Bogár Gergő (MLSZ játékvezetők)
Legjobb kapus: Halasi Ádám (Bezzegh Víz-Gáz)
Legjobb mezőnyjátékos: Szeles Patrik (Nógrád vármegyei játékvezetők)
Gólkirály (Csomós Tamás díj): Besenyei Ferenc (Csomós Tamás Emlékteam)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában