Labdarúgás

2023.12.23. 09:21

Füzesabonyi SC: tűz, lendület, fiatalság

Tizenhat fős keret jött össze a Füzesabonyi SC öregfiúinak 26. alkalommal rendezett karácsonyi rendezvényén.

Bódi Csaba

A Füzesabonyi SC '97 csapata folytatta a hagyományt

Forrás: Beküldött fotó

Legendák. Velük kapcsolatban valóban nem elcsépelt ez a fogalom. Az 1996/97-es bajnoki évben az NB III. Mátra-csoportjában bronzérmet szerzett FSC tagjai nagyon magasra tették a lécet a település labdarúgásában. A dicső idény óta eltelt több mint negyedszázad a bizonyság rá, hogy maradandót alkottak Varga Zoltán edző tanítványai. Ahogy a pályán, úgy azon kívül is összetartott a társaság, a köztük lévő kapcsolat egyértelműen barátivá erősödött. Ennek megnyilvánulása a hagyományos december végi találkozó. A program a Teleki iskola csarnokában teremfocival indult, amelyben a 16 jelenlévő közül tizenketten vettek részt. Az erőteljesebb „harmadik félidőhöz” azonban már a teljes tagság odatette magát.

– Ugyanolyan fiatalsággal, lendülettel és tűzzel fociztuk, ahogy tettük azt annak idején – mondta a fényes garnitúrát rendre összetrombitáló csapatkapitány, Bocsi Zoltán.

Legyen ez míg sokáig így! – kívánták egymásnak az FSC '97 legendái.

Foci, barátság, FSC - mindörökké
Forrás:  Beküldött fotó

A 2023-as FSC-évzáró résztvevői

Varga László, Perge Szabolcs, Gál István, Nagy Péter, Ágó Ferenc, Ferencz Zoltán, Póka Tamás, Bocsi Zoltán, Baranyai Attila, Novák Zoltán, Novák Tamás, Csóka Péter, Tamasi Sándor, Sima Tibor, Angyal Balázs, Bögös Gyula

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában