Verseny

2024.02.25. 18:46

Újoncok értek célba elsőként az idei Latyakfutáson + videó, fotók

Ismét sár fogadta a szőlődombok között futó résztvevőket a bogácsi Latyakfutáson.

Tóth Balázs

Százharminc futó és negyven túrázó vett részt

Forrás: Tóth Balázs/Heves Megyei Hírlap

Százharminc futó és negyven túrázó vett részt az idei Bo-Cse-Bükk Latyakfutáson, a rendezvényen a futók Bogácsról indulva oda is érkezetek vissza Cserépfalu és Bükkzsérc érintésével. A 14 kilométeres távot idén a gyöngyösi Kiss Attila teljesítette a leggyorsabban, 54 perc 38 másodperces időeredménnyel. Mögötte Magicz Dávid és Molnár Csaba érkeztek be, néhány másodperces lemaradással. A hölgyek között a miskolci Tallós-Boros Georgina volt a leggyorsabb, majd a cserépfalvi Dósa Ildikó és a szolnoki Végh Leonóra következett.

A szervezők köszöntötték a legidősebb (Nagy Edit, Debrecen és Pusztai László, Miskolc) és legfiatalabb (Kuzsmiczky Nóra, Mezőkövesd, Kovács Áron, Gyöngyöstarján) résztvevőket is. Bajzát László főszervező elmondta, a rendezvény napján esett az eső, így a nem aszfaltos és nem murvás úton az esemény nevéhez méltóan sár fogadta a futókat. Az utóbbi időben általában ennyi futót mozgat meg az esemény, amely hangsúlyozottan nem verseny. A résztvevők hetven százaléka visszajár, de mindig csatlakoznak új futók is. A futókat az egy-két órás intenzív mozgás után a helyi gyógyfürdő is vendégül látja.

Érdekesség, hogy mind a férfi, mind pedig a női első helyezett először vett részt a Latyakfutáson. Sokan használták föl arra az esemény, hogy eddzenek egy jót, készülve a tavaszi hosszabb távú aszfaltos és terepfutóversenyekre, váltóversenyekre, akár szupermaratonra is, videónkban erről is beszélnek a résztvevők és arról is, hogy tetszett nekik a bogácsi erőfelmérő.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában