2024.03.04. 13:21
Vajner Zsombor diákolimpiai bajnoki címet szerzett a tarnaméraiaknak
Bronzéremből négy jutott az abasári székhelyű Tekeres SK tarnamérai csoportjának, miközben egy ezüstmedált és egy bajnoki címet is nyertek Kismárton József tanítványai a Knock Down Diákolimpia Döntőjében.
Kismárton József (kékben) és Tóth Attila (feketében) méltán lehetett büszke a tarnaméraiak teljesítményére
Forrás: Beküldött fotó
Az egyetlen diadal Vajner Zsombor nevéhez fűződik, aki küzdelemben (kumite) utasította maga mögé vetélytársait, míg Nagy Levente formagyakorlatban (kata) a második helyig jutott a csongrádi fináléban. A IKO Nakamura Hungary szervezethez tartozó Tekeres SK fiataljai 18 világszervezet 50 egyesületének 437 versenyzője között mérették meg magukat.
– Mindenekelőtt köszönetünket fejezzük ki Shihan Brezovai Sándornak és a verseny rendezőinek, továbbá hálásak vagyunk Shihan Tóth Attilának a felkészülés során nyújtott szakmai támogatásért – mondta Kismárton József.
– Rajtuk kívül feltétlenül említést érdemel a Bott Hungária Kft., a szülők és Kisbenedek Péter, aki végig kitartóan biztatta a mieinket, így Balogh Noelt, Kiss Tóth Ádámot, Dobi Tamást és Halász Krisztofert is. Utóbbiak derekas helytálltak, de a nagy létszámú mezőnyben nem sikerült eljutniuk a dobogóig.
A tarnamérai csoport eredményei
KUMITE (küzdelem)
1. Vajner Zsombor
3. Dobi Balázs
3. Kis Mátyás
3. Rex Kiss Liza
3. Lányi Levente
KATA (formagyakorlat)
2. Nagy Levente
4. Dobróka Dóra