Szavazás eredménye

2019.10.13. 23:56

Íme Heves polgármesterei – így szavaztak megyénkben

Szűkebb hazánkban is lezárult a 2019-es önkormányzati választások. Közöljük a reakciókat.

Heol

Fotó: Huszar Mark

Eger

A megyeszékhelyen Mirkóczki Ádám 47.6 százalékkal irányítja majd a várost polgármesterként. Habis László 43,77 százalékkal másodikként, Pócs Alfréd pedig 5,75 százalékkal harmadikként végzett.

Mirkóczki Ádám – az Egységben a Városért Egyesület – lett Eger polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a szavazatok száz százalékának összesítése után. Győzelme után telefonon nyilatkozott portálunknak. – Nagyon nagy munka áll mögöttünk, köszönöm a jó Istennek, a családomnak, az összes munkatársamnak, s nem utolsó sorban az egri lakosoknak – fogalmazott. Mint mondta, végtelenül büszke a helyiekre.

Gyöngyös

Gyöngyösön Hiesz György szerezte a legtöbb szavazatot. A gyöngyösi polgármester újraválasztása után nyilatkozott portálunknak. – Nagyon örülök, hogy ismét bizalmat szavaztak a gyöngyösiek, mert ez egy kemény harc volt. Nyolc képviselőjelöltünk jutott be, amely szintén nagy öröm! – nyilatkozta portálunknak az újraválasztott Hiesz György.

Pétervására

Átlagon felüli részvétel mellett, a három szavazókörben az 1768 szavazásra jogosult polgár közül 902 érvényes szavazatot számláltak meg Pétervásárán. Eged István (FIDESZ-KDNP) 740 szavazattal tovább irányítja a várost polgármesterként. Bocsi Krisztiánra 162 szavazat érkezett.

Eged István az eredmény tükrében úgy nyilatkozott portálunknak, hogy a hagyományokhoz híven tisztességes, mocskolódás mentes, építő jellegű kampány folyt a településen. A mellette szóló magas szavazati arány számára azt jelzi, hogy jó úton halad a városvezetés, egyúttal azt is, hogy az elkövetkező években is lendületesen fejlődhet tovább a város. Megköszönte minden szavazónak a részvételt.

Füzesabony

Füzesabonyban is megszülettek az eredmények. Az adatok szerint Nagy Csaba 1482 szavazatot kapott. A városi szavazáson megjelent választópolgárainak 61 százaléka adta voksát az előző ciklus polgármesterére. A nem hivatalos adatok szerint Nagy Csaba 1482 szavazatot kapott. – Mi próbáltuk a negatív kampányt kerülni. Arra törekedtünk, hogy az előttünk álló feladatokat és a megfogalmazott célokat valósítsuk meg. Köszönöm, hogy a választók ehhez bizalmat szavaztak és támogatásukról biztosítottak – mondta Füzesabony újjáválasztott polgármestere a Heolnak.

Bélapátfalva

Ferencz Péter: – Az ötödik polgármesteri ciklusomnak indulok neki, köszönöm mindenkinek, aki úgy értékelte az elmúlt öt esztendőt, hogy sikeres volt és a szavazás nem személyről, hanem az elvégzett munkáról szólt. Kérdezték többen, minek tudom be, hogy az ötödik ciklust kezdem, s ezt meg is fogalmaztam: a hiteles polgármester az, aki tudja, hogy a választás után mindig a következő választás előtt van. Nem egy hónap a kampány, hanem öt évig kell dolgozni.

Heves

A városi szavazáson megjelent választópolgárok 78,70% százaléka adta voksát az előző ciklus polgármesterére. Sveiczer Sándor (Fidesz-KDNP) 2 553 szavazattal tovább irányítja a várost polgármesterként.

A városvezető az eredményről elmondta, nagyon örül annak, hogy a hevesiek ismét bizalmat adtak neki a következő öt éves ciklusra is.

– Külön örülök annak, hogy a FIDESZ-KDNP-nek most mind a nyolc körzetet sikerült megnyernie. Ez még nagyobb felhatalmazás arra, hogy a következő öt évben sokkal jobban fejlesszük a várost – fogalmazott Sveiczer Sándor.

Hatvan

– Köszönöm a választóknak, csapatunk tagjainak és a családomnak 0 mondta Horváth Richárd, akit meggyőző fölénnyel választottak ismét Hatvan polgármesterévé. Úgy nyilatkozott: ez közös siker, a hatvaniak sikere.

– Folytatjuk a munkát! Nem az emberek feje felett, hanem velük közösen – fogalmazott.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!