MEZŐSZEMERE

2017.08.25. 06:57

A faluházba költöznek ideiglenesen az ovisok

Számos dologban előrelépés történt az utóbbi években a településen, ezek közül az egyik legnagyobb öröm a lakosok számára, hogy hamarosan megújulhat az óvoda épülete.

J. H.

Az intézményben Gazsi László alpolgármester és az óvodavezető, Ficsór Kálmánné kalauzolt minket, s mesélte el, pontosan milyen korszerűsítés is valósulhat meg.

– Az épület az 1960-as években épült. Jelenleg három óvónő és két dajka dolgozik itt, s foglalkozik a két csoporttal, melyekbe összesen huszonhat gyermek jár – sorolta az információkat az alpolgármester. Mint azt az óvoda irányítójától megtudhattuk, egyebek között a tetőt, a nyílászárókat is cserélik, hőszigetelő burkolattal látják el az épületet, és korszerűsítik annak vizesblokkjait, fűtésrendszerét. Ezzel is növelik a gyermekek és az ott dolgozók komfortérzetét, s még biztonságosabbá, barátságosabbá teszik számukra az óvoda környékét.

Az óvodavezető, Ficsór Kálmánné és Gazsi László alpolgármester Fotó: Berán Dániel

Költözik a gyermekintézmény

Egy időre el kell hagyniuk az óvoda épületét a gyermekeknek, de az intézmény természetesen a felújítás ideje alatt is működni fog, csak átmenetileg a település faluházában. Itt alakítanak ki számukra ideiglenesen helyet arra az időre, amíg a rekonstrukciót végzik. A tervek szerint ez egy évet vesz majd igénybe, az átadás jövő év őszére várható.

J. H.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!