Hírek

2004.12.01. 00:09

Keresztül Pest megyén

BAMA

Aszód Épülhet az út
A testület az ajánlatokat megvizsgálta és kiválasztotta legkedvezőbbet, így megkezdődhet a Régész utcát a Mély úttal összekötő szakasz építése. A nettó 6,9 millió forintos munka elvégzésének határideje 2005. május 30., de egy fontos munkafázis, az útalap elkészítése valószínűleg jóval korábban elkészül majd. (vs)

Budakeszi Ösztöndíj
A város önkormányzatának szakbizottsága elbírálta a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2005 kiírására beadott pályázatokat. Összesen harmincketten kapnak 1100 és 4800 forint közötti támogatást. (vs)

Göd Cukorbetegek
Gödi Cukorbetegek Klubja elnevezéssel és a Budapesti Cukorbetegek Egyesülete szervezésében 2005 januárjától az Ady Művelődési Házban dr. Lapp Gazdag Anikó, míg a József A. Művelődési Házban dr. Lantos István tart foglalkozást háziorvosok szakmai vezetésével, mely havonta egy alkalommal, két-két órán át tart. (vs)

Pomáz Közös gazdálkodás
A pomázi képviselő-testület módosította a helyi intézmények alapító okiratait. A testület ehhez igazította az intézmények finanszírozását. Az elfogadott határozat szerint december 31-ével megszűnik az intézmények gazdasági önállósága. (vs)

Törökbálint Új egyesület
Megalakult az Erdélyi Magyarok Törökbálinti Egyesülete. A civil szerveződés célja az egyházak, intézmények, iskolák, sport, és kulturális kapcsolatok fenntartása, új kapcsolatok felvételének szorgalmazása, s az erdélyi sajátosságok megőrzése. Ezt Pest megye és környéke erdélyi származású lakosaival együttműködve kívánják megvalósítani. (vs)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!