Vastaps a csúcstartónak

Magyar Örökség-díjat kapott Baróti Lajos. Amikor magyar  labdarúgó-szövetség kapitányai között 117 mérkőzésével csúcstartó mesteredző átvette az elismerést, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében kitört a vastaps.

– Teljesen elérzékenyültem, az engem köszöntők azt a ritmust tapsolták, amely a Megyeri úton volt honos. Zavarban voltam az ünnepléstől, de jött valaki, aki még látott játszani Szegeden, nosztalgiázni kezdtünk, és elmúlt a feszültségem – meséli a 91 esztendős Baróti Lajos, aki szerint azért kerülhetett a díjazottak közé, mert négy világbajnokságra juttatta ki a válogatottat, ami kuriózum a javából. Más kérdés, hogy az edzőt ma is bántja, hogy Chilében (1962) és Angliában (1966) nem sikerült éremig vezényelnie gárdáját. – A játékosok tudása alapján többre kellett volna vinnünk – állítja. – De mindkétszer apróságok miatt botlottunk meg. Nüánszokról beszélek, nem a szerencse hiányáról, mert azért például kár Fortunát kárhoztatni, ha egy csapat kihagyja helyzeteit.

Pályafutása így is irigylésre méltó, a válogatottal bronzéremig jutott a spanyolországi Európa-bajnokságon (1964), nyert bajnoki címet a Vasassal, az Újpesttel és a Benficával, volt szövetségi kapitány Peruban is, de a legbüszkébb arra, hogy pazar futballistákkal – Hidegkuti, Albert, Göröcs, Mészöly, Bene, Nyilasi, Törőcsik, és a sor folytatható… – dolgozhatott együtt, mert szerinte egy edzőt nem érhet nagyobb szerencse annál, hogy világklasszisokat irányíthat.