Hírek

2005.04.06. 00:00

Nem csak az iskolatáska, a szöveg értése is nehéz

malonyai péter

Jó tudni, hogy a fölkent hozzáértők figyelnek rá, mekkora súly nehezedik a kisdiákokra. Öröm, hogy az elmúlt héten megszabták, a hátukon cipelt táska nem nyomhat többet három kilogrammnál. Az pedig már maga a kánaán, hogy – egy bennfentes szerint – amelyik cég könnyebb tankönyveket gyárt, jobban járhat az elszámolásnál. A külcsín tehát mintha rendben lenne, juthat idő a lényegre, az oktatásra.
Mert teendő itt is akad jócskán. A felmérések szerint a gyerekek többségének gondja van a szöveg megértésével. Már hogyne lenne, amikor van olyan biológia-tankönyv, amelynek tíz oldalán több mint négyszáz szakszó szerepel, egyes történelemkönyvek pedig azzal tüntetnek, hogy egyetlen témakör tárgyalásánál nyolcvannyolc szakkifejezést vonultatnak fel.
Nyilván a tudományosság nagyobb látszatáért teszik, mint ahogy egyes pedagógusok is a tekitélyüket őrizvén utasítják el, hogy kérdezzenek, magyarázatot követeljenek tőlük a diákok. A gyereknek így aligha nagy öröm a tanulás. Gyenge vigasz, hogy az életre nevelik őket, elvégre a kudarcok elviselésére mostanság nagyobb szükség van, mint valaha.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!