Hírek

2005.07.19. 00:00

Ferihegy még több hasznot hozhatna

Balaton Balázs

Akár 200 milliárd forintos bevételre is szert tehet a magyar állam, ha eladja a Budapest Airport Rt. 75 százalék mínusz 1 szavazatnyi részvénycsomagját. A Fidesz azonban sérelmezi, hogy a kormány a szinte utolsóként eredményesen működő, rekord árbevételt produkáló állami társaságot privatizálja. Az ellenzéki párt nem érti, hogy Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöki vitán még nyitva hagyta Orbán Viktor magánosítás átgondolására vonatkozó kérését, de rá két nappal egy televíziós műsorban konkrét elutasítást fogalmazott meg.

A Budapest Airport tervezett privatizációjával kapcsolatban a kormányszóvivő megerősítette, hogy nem a repteret, hanem csak az üzemeltető cég többségi tulajdonát kívánják eladni. És miközben a politikusok azon vitáznak, hogy el kell-e adni egy erdeményesen működő magyar céget, az utazóközönség mozdulni sem tud a Ferihegy 2A és 2B terminálon. Holott Ferihegy1 műszaki átadása már a múlt héten megtörtént. Egyesek szerint szánt- szándékkal késleltetik az átadást. Az egyre nagyobb számban Magyarországra érkező fapados járatok miatt már mozdulni sem lehet a légikikötőben. Ez pedig érdeke egyes cégeknek, hiszen a tumultus, a kígyózó sorok és az elégedetlenkedő utasok láttán felkiálthatnak: na ugye, nem kell enynyi olcsó járat.

Ami biztos: a légikikötőt működtető társaság tavaly tíz-milliárd forint fölötti eredményt produkált. Kevés ilyen eredményes állami cég működik ma Magyarországon. És ez az eredmény Ferihegy1 nélkül folyt be az államkasszába. Haa fapadosok előtt megnyílik az 1-es kapuja, újabb milliárdokkal lehet gazdagabb a reptér. Sorban állás és tumultus nélkül lenne több pénzünk, és jobban működne az eladás előtt álló cég is. A politikusok vitatkoznak, az utasok dühöngenek. Egy felújított terminál pedig üresen álldogál a város szélén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!