2005.07.30. 06:12
Gyurcsány találkozott az államfőkkel
Búcsúlátogatáson fogadta Mádl Ferenc leköszönő államfő Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt. A kormányfő emellett Sólyom László jövendő köztársasági elnökkel is találkozott.
[caption id="" align="alignleft" width="279"] Értékes ajándékkal köszöntötte az államfőt a miniszterelnök
[/caption]A miniszterelnök Mádl Ferenccel való találkozása után megköszönte az államfő munkáját, hangsúlyozva: Mádl Ferenc a felemelő és embert próbáló elnöki hivatást Göncz Árpád politikai örökségének folytatójaként, demokratához és hazafihoz méltón teljesítette. Gyurcsány Ferenc a Sándor-palotában Pázmány Péter 1636-ban nyomtatott, eredeti prédikációs könyvét adta át az államfőnek a Magyar Köztársaság polgárai nevében. Mádl Ferenc a kormányfőnek Sándor-palota Emlékérmet nyújtott át.
Gyurcsány Ferenc a jelenlegi államfőnél tett búcsúlátogatása után Sólyom László következő köztársasági elnökkel találkozott a Parlamentben. Mindketten hangsúlyozták: a nemzet szolgálatának rendelnek alá minden egyéb célt, és ennek érdekében kívánják segíteni egymás munkáját. Gyurcsány Ferenc és Sólyom László a tervek szerint havi rendszerességgel találkoznak majd.