2005.07.30. 00:00
HÍRsáv
Zsoldos-díj a legjobb sci-finek
A napokban hetedik alkalommal adták át a legjobb tudományos-fantasztikus regényért és novelláért járó elismeréseket Salgótarjánban. Idén az Anthony Sheenard néven publikáló Szélesi Sándor vehette át az emlékplakettet Sötétség előtt című regényéért, amely a Mysterious Universe sorozatban jelent meg. A novellák közül Nemere István munkáját találta legjobbnak a zsűri. (kk)
Életnagyságú Mars-rover kiállítás
A VÖRÖS BOLYGÓ felszínét kutató Spirit és Opportunity,
a két Marsjármű valós méretű makettjét kiállították. Keddig testközelből megtekinthető a TIT Budapesti Planetáriumban (Bp., X., Népliget, hétvégén 9–17, hétköznap 10.30–16 óráig). (kk)
Párizs ismét Vácra költözik
A VÁCI VILÁGI VIGALOM rendezvény keretében a hét végén a Duna pArt Galéria különleges kiállításokkal várja a látogatókat, s akár tavaly, idén is megidézi a párizsi Montmartre hangulatát. A Halász köz lépcsőin francia sanzonok szólnak, közben láthatjuk Korbely István festőművészt munka közben, mintha a párizsi dombon sétálnánk. Kiállítják Istók Bernadett és B. Tóth Edit festőművészek alkotásait, valamint Martin van der Vlugt holland műgyűjtő Régi idők Holland enteriőrben című gyűjteményét. (pg)