2005.07.22. 06:51
Miért nem emberségesen rúgnak ki?
Olvasónk a MÁV-nál dolgozik. Retteg az elbocsátástól. Azt kérdezi, miért riogatja a társaság már három éve a dolgozóit 11 ezer fős létszámleépítéssel.
A kedves olvasó információi nem teljesen pontosak – mondta Menyhártné dr. Zsiros Mária, a MÁV emberi erőforrás és kontrolling főosztályának vezetője. A kormány tavaly januárban hozott határozatot a 11 ezer főt érintő változásról. A vasúttársaságnál három év alatt kell összesen ennyivel csökkenteni a létszámot és a munkahelyeket. Ez nem pusztán elbocsátásokat jelent, hanem átszervezést is. A MÁV szerkezete mára köztudottan elavult. Bizonyos feladatokat, és az ezeket végző dolgozókat is, úgymond „eladnak”. Vannak ugyanis melléktevékenységek, amelyeknek területén megerősödtek a rájuk szakosodott új cégek. Ilyen például a pályafenntartás.
A MÁV különféle nyugdíjazási kedvezményeket kínál. Az átszervezésben érintettek mindegyikével elbeszélgetnek. Akinél lehet, annak új munkahelyet, képzést ajánlanak. Az érdeklődőket tematikus kiadványban és a válallati újságban tájékoztatják. A humán szolgáltató szervezethez szintén fordulhatnak a dolgozók. Az Új Esély Alapítvány, a munkába helyezést elősegítő bizottságok támogatását minden MÁV-régióban igénybe vehetik. Fontos, hogy nehéz helyzetben se adjuk fel.