Hírek

2005.07.25. 00:00

Olasz konyha magyar módra

Húszévesen nyitotta az első fagylaltozóját, most, kétszer annyi idősen egy országos étteremláncolatot vezet. De Szatmári Gábor nem szeretné, ha a Don Pepe Pizzériát az ő nevével azonosítanák, ezért nyilatkozatokat is ritkán vállal.

Kaszás Erzsébet

– Szeret enni?
– Azt hiszem, ez látszik rajtam. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek a szakmája a hobbija. Minden érdekel, ami az evéssel, a főzéssel kapcsolatos, így amikor huszonévesen azon törtem a fejem, hogy egy soha nem használt tévé- és rádiószerelői végzettséggel, illetve aktív sportolói múlttal mihez kezdjek, csak abban voltam biztos, hogy a vendéglátáshoz köze lesz. Így 1982-ben édesapámmal közösen  egy olasz fagylaltozót nyitottunk Budán, majd ez olyan jól bejött, hogy másfél év múlva megnyitottam önállóan a sajátomat, Kőbányán, a metró kijáratnál. Ebből gyűjtöttem össze annyi tőkét, hogy 1988 körül azon kezdtem gondolkodni, mi az, ami újdonság a hazai piacon, de ígéretes. És mivel pizzéria kettő volt akkor Budapesten, megkerestem az egyiknek a séfjét, és megkérdeztem tőle, nem jönne-e át hozzám. Ma ő a hálózat séfje.

– Bizalomgerjesztően érvelhetett, ha a fiatalember a biztos állását feladta a bizonytalan jövőért. És miért éppen olasz fagylalt, olasz étterem?
– Nem vagyok olasz, de nagyon tetszik az étkezési kultúrájuk. És mivel induláskor az olasz konyha még alig volt ismert Magyarországon, én hangsúlyozottan valami mást akartam csinálni, mint a többi étterem.

– Ezért határozott úgy, hogy csak olyan partnerekkel társul, akik az étteremben üzletvezetőként is ott vannak?
– Valószínűleg igen. Illetve, mert olyan embereket kerestem, akiknek ezek az éttermek többet jelentenek puszta pénzügyi befektetésnél. Egyébként mind az üzlettársaim, mind a központban dolgozó vezetők a baráti- és ismeretségi körömből kerültek ki. És ez garantálja, hogy bármikor, bármiben kisegítjük egymást.

– Milyen jellegű ez a segítség?
– A közelmúltban az egyik nagybevásárló-központban az ÁNTSZ az összes éttermet bezáratta, fertőzés gyanúja miatt. S addig senki nem állhatott újra munkába, amíg friss egészségügyi igazolást nem hozott, hogy ő nem fertőzött. Ez azonban időigényes, így voltak, akik napokig nem nyithattak ki. Mi viszont órák alatt átcsoportosítottunk ide embereket, más éttermeinkből, és már nyithattunk is.

– Mi garantálja azt, hogy az ország bármelyik Don Pepe éttermében ugyanazokat az ízeket, ugyanazt a kiszolgálást kapjuk?
- Egyrészt az, hogy a Don Pepe Kft. minden étteremben többségi tulajdonos, és a kisebbségi tulajdonosi részben is van kereszttulajdonlás. Ez ugyanis a feltétele az egységes irányításnak.

– A minap egyik éttermükben az eladó kiskanállal adott kóstolót. Megdicséri érte?
– Úgy járt el, ahogy a továbbképzésen tanulta. Mert bármilyen meglepő is, a Don Pepénél a vendégek kóstoltatása szinte kötelező. Ma már nem elég a vendégek megtartásához, ha a pultosok vagy a hagyományos éttermeinkben a pincérek köszönnek és barátságosak. Ennél több kell.

– Mi még a sikerük titka?
– Minden felmérés azt igazolja, hogy jól eltaláltuk az ár-érték arányt. Édesapám gyerekkoromban egyszer elvitt egy étterembe, ahol hatalmas tál milánóit kaptam. Mi sem spórolunk az adagokon! Továbbá folyamatosan újítunk. Nem tudom, észrevette-e, hogy a tészta aljára sajtot sütünk rá. Imádom a pogácsa szélére rásült sajtot, és ebből jött az ötlet, hogy tegyük így finomabbá a pizzatésztát.

– Egyre terjed az egészséges táplálkozás divatja, ami nem a tészták és pizzák iránti keresletet növeli. Nem tart tőle?
– Azért nem, mert az ajánlataink között számos, az egészséges táplálkozási irányvonalba illő étel szerepel. Az olasz salátákat pikáns fűszerekkel például a fogyókúrázók is ehetik. Az étlapjaink összeállításakor szakmai tanácsot kaptunk az Országos Dietetikusok Szövetségétől is.

Szatmári Gábor

Család: két lánya, a 17 éves Barbara, a 18 éves Nikolett és 2,5 éves fia, Tamás első és egyetlen házasságából született, hiszen feleségével, Mariannal 19 éve élnek együtt. Bár a lányok egyelőre nem mutatnak érdeklődést édesapjuk cége iránt, az érettségi után média szakon szeretnék folytatni tanulmányaikat, lehet még a közös munkából valami.

Hobbi: a szakácskönyvek gyűjtése mellett három éve Szigliget, és az ott vásárolt 2,5 hektáron a szőlészet és a borászat. Ez ma még valóban csak hobbi. De mivel az idén a barátok után az étteremhálózat vendégei is megkóstolhatják majd a Szatmári pincészet Vulcanus nevű száraz, fehér borát, lehet, hogy ebből is üzlet lesz?

Szakmai életút

Szatmári Gábor (43 éves) a tanulmányai befejezése után kisvállalkozóként kezdte. Tizenöt éve nyitotta az első Don Pepe pizzériát, és 2001-ig tulajdonostársával, Prommer Katalinnal együtt maga menedzselte az egyre bővülő hálózatot. A Don Pepe kétszer nyerte el eddig pizza kategóriában a „Best of Budapest” címet.

Egyedi ízek egy 34 étteremből álló hálózatban

Magyarországon még újdonságnak számítottak az olasz éttermek, amikor 1990-ben az első Don Pepét felfedezhették a fiatalok a Nyugati téren. Négy év múlva nyílt meg a következő, a XI. kerületben, és ezzel együtt megkezdték az ételek házhozszállítását. A következő pár évben az éttermek száma tíz fölé nőtt, de a fő hangsúly a Don Pepe stílus, az egyedi ízek kialakításán volt. 1998-ben felvették a kapcsolatot a Plaza Centerrel és a Tescoval, ezekben a nagybevásárló-központokban egymás után nyíltak a Don Pepe gyorséttermek. Így ma a hálózatnak 34 étterem a tagja. Házhoz szállításra Budapesten éjjel-nappal van mód, és a vidéki megrendelők köre is bővül.

Hobbi: a szakácskönyvek gyűjtése mellett három éve Szigliget, és az ott vásárolt 2,5 hektáron a szőlészet és a borászat. Ez ma még valóban csak hobbi. De mivel az idén a barátok után az étteremhálózat vendégei is megkóstolhatják majd a Szatmári pincészet Vulcanus nevű száraz, fehér borát, lehet, hogy ebből is üzlet lesz? Szakmai életút Szatmári Gábor (43 éves) a tanulmányai befejezése után kisvállalkozóként kezdte. Tizenöt éve nyitotta az első Don Pepe pizzériát, és 2001-ig tulajdonostársával, Prommer Katalinnal együtt maga menedzselte az egyre bővülő hálózatot. A Don Pepe kétszer nyerte el eddig pizza kategóriában a „Best of Budapest” címet. Egyedi ízek egy 34 étteremből álló hálózatban Magyarországon még újdonságnak számítottak az olasz éttermek, amikor 1990-ben az első Don Pepét felfedezhették a fiatalok a Nyugati téren. Négy év múlva nyílt meg a következő, a XI. kerületben, és ezzel együtt megkezdték az ételek házhozszállítását. A következő pár évben az éttermek száma tíz fölé nőtt, de a fő hangsúly a Don Pepe stílus, az egyedi ízek kialakításán volt. 1998-ben felvették a kapcsolatot a Plaza Centerrel és a Tescoval, ezekben a nagybevásárló-központokban egymás után nyíltak a Don Pepe gyorséttermek. Így ma a hálózatnak 34 étterem a tagja. Házhoz szállításra Budapesten éjjel-nappal van mód, és a vidéki megrendelők köre is bővül. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!