2005.08.01. 00:00
Öngól döntött Miskolcon
A csaknem az egész második félidőben tíz emberrel játszó Újpest öngóllal szerzett három pontot Diósgyőrben.
[caption id="" align="alignleft" width="99"] Mészöly Géza Vanczák kiállításában is megtalálta a pozitívumokat
[/caption]A vendég Újpest kezdett bátrabban, az első tíz percben két helyzetet is kialakított a csapat. Ezt követően kezdeményezőbb lett a Diósgyőr, a hazaiak előtt is kínálkozott gólszerzési lehetőség. A 18. percben Horváth Ferenc maradt le egy beadásról a kapu torkában, majd Vámosi veszélyes szabadrúgását védte bravúrral Vlaszák. A félidő hajrájában alábbhagyott az iram, mindkét oldalon sokat hibáztak a játékosok. Ez talán részben a nagy meleg számlájára is írható. A szurkolók is szenvedtek a hőségtől, ezért a szünetben különös segítséget kaptak a rendezőktől. Tűzoltóautó ment körbe a lelátók előtt, és lelocsolta a nézőket. A második játékrész óriási diósgyőri helyzettel indult. Horváth Ferenc már csak az újpesti kapussal állt szemben, az ötösről kapura perdítette a labdát, de Vlaszák mentett. Az 52. percben tíz főre fogyatkoztak a lila-fehérek. Vanczák a tizenhatos előtt lerántotta a kapura törő Halgast, amiért Megyebíró játékvezető felmutatta neki a piros lapot. Fölénybe került a Diósgyőr, mégis az Újpest jutott előnyhöz. Az 58. percben Tóth Norbert ívelt a kapu elé, a menteni igyekvő Mogyorósi fejjel rosszul találta el a labdát, amely a kapufáról a hálóba pattant. Öngóllal: 0-1. Támadott a hazai csapat, az újpesti kontrák viszont nagyon veszélyesek voltak. Tóth Norbert használhatta volna ki a diósgyőri védők bizonytalankodását, de az ötös sarkáról mellé gurította a labdát. A 68. percben Kovács került kihagyhatatlan helyzetbe, ő mégis kihagyta: Kövesfalvi lábbal hárított. A találkozó utolsó negyedórája a Diósgyőr nagy fölényét hozta. Rendre vezették támadásaikat a hazaiak, sorra alakították ki a helyzeteket. A 76. percben Tisza szabadrúgását védte Vlaszák, majd Horváth Ferenc, Vámosi és Siminic is megszerezhette volna az egyenlítő gólt, de vagy pontatlan volt a célzás, vagy Vlaszák védett.
Az edzők valósnak tartják a végeredményt
Gálhidi György (Diósgyőr): Csalódott vagyok néhány játékosom hozzáállása miatt. Ráadásul kulcsembereink tudásuk alatt teljesítettek, ezért hibáztunk a kritikus pillanatokban. Egyébként pedig kishitűen nem lehet sikert elérniegy nagy csapat ellen.
Mészöly Géza (Újpest): Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a másodiknak pedig egyértelmű pozitívuma, hogy a kiállítás után erőre kapott a csapat. Egységesek voltunk, ez kellett a sikerhez, amelyre rászolgáltunk. Remélem, a jó kezdést sikeres folytatás követi.
Eredmények
TATABÁNYA–PÁPA 1-1 (1-1)Tatabánya, 2000 néző, vezette: Dubraviczky
TATABÁNYA: Turi G. – Kerényi, Németh K., Filó, Rajnay– Tóth Z., Deme (Mile, 86.), Dupai, Forgó (Hajdú, 50.) – Márkus, Szabó Z. (Silva, 50.)
PÁPA: Dombai – Müller, Farkas A., Mutica, Szkukalek – Lászka, Lipták, Kovrig (Róth, 69.), Remili – Újhegyi (Homma, 55.), Herczeg (Kincses, 75.)
Gólok: 1-0: Márkus (12.), 1-1: Újhegyi (16.)
REAC–MTK 1-2 (1-1)
Budai II László Stadion, 1000 néző, vezette: Erdős
REAC: Farkas B. – Szirtesi, Nagy G., Kapcsos, Sallai – Cseri (Németh, 46.), Földvári, Török, Somorjai (Csopaki, 68.), Polonkai – Torma (Nyerges, 72.)
MTK: Végh – Balogh B., Lambulics, Juhász, Pollák – Czvitkovics, Zabos (Horváth L., 76.), Jezdimirovics, Bori (Bonifert, 56.) – Pál (Illés, 56.), Kanta J.
Gólok: 0-1: Kanta J. (27.), 1-1: Török (43.), 1-2: Czvitkovics (75.)
PÉCS–KAPOSVÁR 2-1 (2-0)
Pécs, 2000 néző, vezette: Bede
PÉCS: Herbert – Schindler, Dienes, Szabados, Gaál – Berdó (Szekeres 63.), Pavicsevics, Szögedi (Sipos J. 46.), Sipos N. – Balaskó (Andorka, 73.) – Horváth Gy.
KAPOSVÁR: Balajcza – Kovácsevics, Zahorecz, Petrók, Pintér – Tereánszki-Tóth, Hegedűs (Maróti 67.), Máté, Andruskó (Kardos 55.) – Zsolnai, Oláh (Szakály 76.)
Gólok: 1:0: Balaskó (17.), 2-0: Balaskó (26., 11-esből), 2-1: Szakály
DEBRECEN–ZTE 2-1 (1-0)
Debrecen, 7500 néző, Vezette: Saskőy
DEBRECEN: Tomic – Bernáth, Komlósi, Máté (Hegedűs, 46.), Szabó O. – Vukmir, Dzsudzsák (Böőr, 46.), Madar, Mészáros (Kiss Z., 71.) – Sidibe, Bogdanovics
ZALAEGERSZEG: Varga Z. – Kocsárdi, Sebők, Csóka, László – Nagy L. (Kriston 52.), Kozmér, Józsi, Koplárovics – Szpaszoljevics (Montvai, 46.), Sabo (Balog, 46.)
Gólok: 1-0: Sidibe (4.), 2-0: Bogdanovic (76.), 2-1: Montvai (77.)
SOPRON–BP. HONVÉD 1-1 (1-1)
Sopron, 3000 néző, vezette: Arany.
SOPRON: Balogh – Bagoly, Ibric, Costisor, Hanák – Fehér (Sira, 46.), Lazics, Horváth A. (Vén, 54.), Cotan (Fülöp, 75.) – Csordás, Cigan
BP. HONVÉD: Tóth I. – Kovács N., Udvari, Kovács Z., Takács Z. – Vadócz, Lázár – Dancs, Zana, Dobos (Mészáros, 67.) – Alves (Venczel, 86.)
Gólok: 0-1: Vadócz (57., 11-esből), 1-1: Lazics (65., 11-esből)
VASAS–GYŐR 1-2 (0-2)
Illovszky Rudolf Stadion, 1500 néző, vezette: Sápi
VASAS: Németh G. – Molnár, Elek (Salamon 61.), Varga D., Tóth A. – Janjic, Rósa H. (Weitner 44.), Németh N., Kiss (Majoros 29.) – Gyánó, Waltner
GYŐR: Sztevanovics – Horváth R., Regedei (Zsók, 46.), Stark, Tóth P. – Varga Z. (Makra 65.), Lendvai, Jäkl (Czanik, 73.) – Bajzát, Kenesei K., Priskin
Gólok: 0-1: Priskin (26.), 0-2: Priskin (31.), 1-2: Gyánó (71., 11-esből)
DIÓSGYŐR–ÚJPEST 0-1 (0-0)
Diósgyőr, 7000 néző, vezette: Megyebíró
DIÓSGYŐR: Kövesfalvi – Mogyorósi (Farkas N., 62.), Vámosi, Farkas V., Mogyoródi (Binder, 76.) – Halgas, Pintér Z., Sipeki (Siminic, 66.), Vitelki – Horváth F., Tisza
ÚJPEST: Vlaszák – Kiss Z. Vaskó, Böjte, Vanczák – Tóth B. (Kőhalmi, 76.), Erős, Gulyás, Tóth N. – Sándor Gy. (Vituska, 46.), Kovács Z. (Feczesin 80.)
Gól: 1-0 Mogyorósi (58.)
Kiállítva: Vanczák (52.)
egy nagy csapat ellen.
Mészöly Géza (Újpest): Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a másodiknak pedig egyértelmű pozitívuma, hogy a kiállítás után erőre kapott a csapat. Egységesek voltunk, ez kellett a sikerhez, amelyre rászolgáltunk. Remélem, a jó kezdést sikeres folytatás követi. Eredmények TATABÁNYA–PÁPA 1-1 (1-1)
Tatabánya, 2000 néző, vezette: Dubraviczky
TATABÁNYA: Turi G. – Kerényi, Németh K., Filó, Rajnay– Tóth Z., Deme (Mile, 86.), Dupai, Forgó (Hajdú, 50.) – Márkus, Szabó Z. (Silva, 50.)
PÁPA: Dombai – Müller, Farkas A., Mutica, Szkukalek – Lászka, Lipták, Kovrig (Róth, 69.), Remili – Újhegyi (Homma, 55.), Herczeg (Kincses, 75.)
Gólok: 1-0: Márkus (12.), 1-1: Újhegyi (16.)
REAC–MTK 1-2 (1-1)
Budai II László Stadion, 1000 néző, vezette: Erdős
REAC: Farkas B. – Szirtesi, Nagy G., Kapcsos, Sallai – Cseri (Németh, 46.), Földvári, Török, Somorjai (Csopaki, 68.), Polonkai – Torma (Nyerges, 72.)
MTK: Végh – Balogh B., Lambulics, Juhász, Pollák – Czvitkovics, Zabos (Horváth L., 76.), Jezdimirovics, Bori (Bonifert, 56.) – Pál (Illés, 56.), Kanta J.
Gólok: 0-1: Kanta J. (27.), 1-1: Török (43.), 1-2: Czvitkovics (75.)
PÉCS–KAPOSVÁR 2-1 (2-0)
Pécs, 2000 néző, vezette: Bede
PÉCS: Herbert – Schindler, Dienes, Szabados, Gaál – Berdó (Szekeres 63.), Pavicsevics, Szögedi (Sipos J. 46.), Sipos N. – Balaskó (Andorka, 73.) – Horváth Gy.
KAPOSVÁR: Balajcza – Kovácsevics, Zahorecz, Petrók, Pintér – Tereánszki-Tóth, Hegedűs (Maróti 67.), Máté, Andruskó (Kardos 55.) – Zsolnai, Oláh (Szakály 76.)
Gólok: 1:0: Balaskó (17.), 2-0: Balaskó (26., 11-esből), 2-1: Szakály
DEBRECEN–ZTE 2-1 (1-0)
Debrecen, 7500 néző, Vezette: Saskőy
DEBRECEN: Tomic – Bernáth, Komlósi, Máté (Hegedűs, 46.), Szabó O. – Vukmir, Dzsudzsák (Böőr, 46.), Madar, Mészáros (Kiss Z., 71.) – Sidibe, Bogdanovics
ZALAEGERSZEG: Varga Z. – Kocsárdi, Sebők, Csóka, László – Nagy L. (Kriston 52.), Kozmér, Józsi, Koplárovics – Szpaszoljevics (Montvai, 46.), Sabo (Balog, 46.)
Gólok: 1-0: Sidibe (4.), 2-0: Bogdanovic (76.), 2-1: Montvai (77.)
SOPRON–BP. HONVÉD 1-1 (1-1)
Sopron, 3000 néző, vezette: Arany.
SOPRON: Balogh – Bagoly, Ibric, Costisor, Hanák – Fehér (Sira, 46.), Lazics, Horváth A. (Vén, 54.), Cotan (Fülöp, 75.) – Csordás, Cigan
BP. HONVÉD: Tóth I. – Kovács N., Udvari, Kovács Z., Takács Z. – Vadócz, Lázár – Dancs, Zana, Dobos (Mészáros, 67.) – Alves (Venczel, 86.)
Gólok: 0-1: Vadócz (57., 11-esből), 1-1: Lazics (65., 11-esből)
VASAS–GYŐR 1-2 (0-2)
Illovszky Rudolf Stadion, 1500 néző, vezette: Sápi
VASAS: Németh G. – Molnár, Elek (Salamon 61.), Varga D., Tóth A. – Janjic, Rósa H. (Weitner 44.), Németh N., Kiss (Majoros 29.) – Gyánó, Waltner
GYŐR: Sztevanovics – Horváth R., Regedei (Zsók, 46.), Stark, Tóth P. – Varga Z. (Makra 65.), Lendvai, Jäkl (Czanik, 73.) – Bajzát, Kenesei K., Priskin
Gólok: 0-1: Priskin (26.), 0-2: Priskin (31.), 1-2: Gyánó (71., 11-esből)
DIÓSGYŐR–ÚJPEST 0-1 (0-0)
Diósgyőr, 7000 néző, vezette: Megyebíró
DIÓSGYŐR: Kövesfalvi – Mogyorósi (Farkas N., 62.), Vámosi, Farkas V., Mogyoródi (Binder, 76.) – Halgas, Pintér Z., Sipeki (Siminic, 66.), Vitelki – Horváth F., Tisza
ÚJPEST: Vlaszák – Kiss Z. Vaskó, Böjte, Vanczák – Tóth B. (Kőhalmi, 76.), Erős, Gulyás, Tóth N. – Sándor Gy. (Vituska, 46.), Kovács Z. (Feczesin 80.)
Gól: 1-0 Mogyorósi (58.)
Kiállítva: Vanczák (52.) Mészöly Géza Vanczák kiállításában is megtalálta a pozitívumokat -->