2005.07.16. 00:00

Orrkarika szerelemrózsával

A legkényelmesebb pályaudvar. Talán azért, mert itt érzi leginkább az ember, hogy biztonsággal eléri a vonatot. A Déliben egyik vágányhoz sem kell kilométereket gyalogolni.

Rados Virág

[caption id="" align="alignleft" width="92"] A pályaudvar állapota kritikán aluli. A mennyezetről hullik a fémburkolat.
[/caption]Öt pénztár működik a huszonkettőből, hat-nyolc ember áll egy sorban. A többség türelmesen, de akad, aki percenként az órájára pislant. – Nem szoktam sokáig várni – mondja egy elegáns, középkorú hölgy. – Tíz percen belül általában megvan a jegyem.

Azon, hogy mit változtatna meg a Déli pályaudvaron, ha tehetné, még nem gondolkodott. Bezzeg a balatoni vonattal érkező tanárnőnek sommás véleménye van. – Mocskos – jelenti ki Zsizsik Judit. – Koszosak a vonatok. És az a sok ronda firka…! De a dolgozók nagyon udvariasak. Nyolcvan gyerekkel érkezett meg a káptalanfüredi táborból. A kalauzok még a csomagokkal is segítettek. – Szóval, én csak dicsérni tudom őket. Ezt is írja meg, hadd örüljenek.

A grafittis szerelvény oldalán sárga, piros, rózsaszín festékalakzatok kígyóznak. Hogy rondák-e vagy sem, ízlés dolga. Az absztrakt szivárványlepke mindenesetre nem egy tehetségtelen alkotóra vall. A szomszéd vágánynál két fiú és egy lány éppen ihletet merít – vörösborból és kólából. Kézről kézre adják a kétliteres palackokat. Terepszínű gatya, borosta, rasztahaj. A lány orrcimpájában különböző vastagságú ezüst piercingkarikák. Százhalombattára utaznak, a háromnapos punkfesztiválra. – Mindenkinek mást jelent az, hogy punk – mondják. Zoli (17) öntudatosan magyaráz: – Szabadérzésű fiatal vagyok. – Egy dalszöveget is idéz hozzá: – „Azt csinálok, amit én akarok.” – A többiek röhögnek.

Azért azt belátja, hogy a múltkori már sok volt. Tökrészegen berúgta a Szent Jupát vendéglő kirakatát. – Bevittek minket a rendőrök – meséli Ádám (16). – Anyámat hajnali ötkor behívták, de csak déli egykor engedtek el bennünket. Addig ott dekkolt szegény. Az húzós volt. – Lázadunk minden ellen – lendíti magasba az öklét Zoli, de közben vigyorog. – Gyere le velünk, ha gondolod, és írj a fesztiválról. – Sajnálkozva veszi tudomásul, hogy nem érek rá.

A pályaudvar legszélső vágányánál kék pólós férfi közeledik. Elég bizonytalanul. Cigarettát kér, majd miután kap, udvarolni kezd. Ontja a bókokat és az alkoholszagot. Sz. Csaba (30) Nyíregyházára való. – Három napja züllök a haverokkal – mutat hátra társaira. Azok nagy csókolommal köszönnek. – De nem mindig csinálom ezt. Van ám nekem rendes szakmám. Jelenleg abból él, hogy a Fedél Nélkült árulja. Megkeres vele naponta nyolc-tízezer forintot. Nem úgy, mint a lépcsőnél üldögélő Beatrix a virágaival. Kevesen vásárolnak tőle, pedig szépek a piros és fehér rózsái. – Férfiaknak háromszáz, nőknek kétszázötven – mosolyog. –
A vevőim többsége fiatal srác. Szerelmüket várják a vonatnál.