Valóban szigorú államfőnk lesz

Már csak néhány nap, és augusztus 3-án lejár Mádl Ferenc mandátuma. Öt év után átadja államfői posztját Sólyom Lászlónak. A jelölési procedúra és a választás körülményei mélyen megosztották a politikai közvéleményt, ám abban egyetértés van a politikusok között, hogy az elődökhöz méltó személy került az államfői székbe. Sólyom László ugyan már megfogalmazta elnöki hitvallását (passzív, szigorú és keveset beszélő államfőnek készül), több tényező együtthatásának eredményeként formálódik az elnök szerepfelfogása, és sokféle összetevő befolyásolja, mekkora a köztársasági elnök valós politikai súlya. Alkotmányban meghatározott jogköre, megválasztásának módja mellett meghatározó jelentőségű a pillanatnyi politikai szituáció, az államfő viszonya az adott kormányhoz vagy egyéni politikai orientációja. A magyar államfő hatalma bár alkotmányjogi szempontból csekély, a gyakorlatban a „gyenge” és a „közepesen erős” elnöki modell is kialakult, noha utóbbira csak 1990–93 között volt példa. Göncz Árpád első államfői ciklusa kivételesen aktív volt, míg általában a reprezentatív-szimbolikus államfői modell vált jellemzővé a gyakorlatban, és hagyománnyá a magyar politikai rendszerben.

Bár Mádl Ferenc vétóinak számát tekintve aktívabbnak bizonyult, mint Göncz Árpád utolsó hat hivatali évében, ez mégsem jelent automatikusan visszatérést az első ciklus közepesen erős, ellensúlyszerepet vállaló államfői modelljéhez. Mádl Ferenc elnökségére nem vonatkoztatható a politikailag aktív elnöki szerep, csupán néhányszor élt a számára adott alkotmányos jogosítványokkal. Pártpolitikai ügyekben való megszólalását tekintve passzív volt, ebben tehát Göncz Árpád második államfői időszakának gyakorlatát követi. Mádl Ferencnek nem volt olyan éles konfliktusa a pártokkal, mint elődjének első hivatali éveiben.

A köztársasági elnök mai megnyilvánulásai azonban elmaradnak az alkotmányban biztosított lehetőségektől. Az államfő rendszeresen élhetne például a törvény vagy a népszavazási kezdeményezés jogával, illetve bármikor felszólalhatna a parlamentben, ezáltal a jelenleginél lényegesen komolyabb befolyása lehetne a politikai folyamatokra. De egy már megszilárdult mintát nehezebb megváltoztatni, így vélhetően tartósan a „gyenge” államfői modell marad a jellemző a gyakorlatban.

Mádl Ferenc – mint „jogász” köztársasági elnök – feladatainak ellátása során általában kiemelten alkotmányos érvekre hivatkozott, egyes aktusaival kapcsolatban a jogi szempontokat hangsúlyozta, míg Göncz Árpádot első öt évében leginkább a „lelkiismeret parancsa” vezérelte. A jogtudós mentalitás vélhetően Sólyom Lászlóra is jellemző lehet majd, tekintve alkotmánybírósági elnök múltját, ám eltérő karakteréből adódóan minden bizonnyal más típusú államfővel találkozhatunk.