Az Y-tervtől a petícióig

Szóval, az nem úgy van (már legalábbis akkor, ha nem valamiféle banánköztársaságban él az ember), hogy összeállunk néhányan, kijelentjük, hogy mi vagyunk a nép – de minimum annak felkent képviselői –, azután bemasírozunk a közszolgálati rádióba vagy televízióba, és ott felolvasunk ilyen-olyan petíciókat. És ha ezt nem engedik, akkor irgum-burgum csináljuk a fesztivált, vagy azzal fenyegetőzünk, hogy átadjuk a terepet a nálunk kérlelhetetlenebb embereknek. Ismétlem, az ilyesmi demokráciákban nem szokásos, sőt, azokban a közép- és dél-amerikai országokban sem a „nép” képviselői jutnak szóhoz a tévében, ahol időről időre katonai puccsal döntik meg ennak vagy annak a hatalmát. Ott ez a győztes tábornokok privilégiuma.

Az egész dolog eszembe se jutott volna, ha nem hallom, hogy a tüntetők – elővéve a tavalyi forgatókönyvet – ma ismét a Magyar Televízióhoz vonulnak, követelve valamely kiáltványuk beolvasását. Hogy aztán melyik csoport melyik petíciója élvez elsőbbséget, s hogy ki képviseli igazán a „magyar népet”, azt ne tőlem tessenek megkérdezni, mert fogalmam sincs. Igaz, maguk a tüntetők sem sokkal tájékozottabbak nálam, ugyanis mindegyik csoportjuk (akik között még ellentétek is feszülnek) magának vindikálja a jogot a vezető szerepre. Ezt állítja például Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője, miként Fáber Károly, a Rendszerváltó Fórum vezetője, egyben a sokáig szigorú hadititokként kezelt Y-terv „gazdája” is.

Megjegyzem, ez az Y-terv (túl azon, hogy megmutatja, a kiagyalója előtt nem ismeretlenek a háborús regények) tökéletesen szemlélteti, mennyire magyaros, mennyire abszurd mindaz, ami például a tegnapi nap folyamán történt. Az már a kezdet kezdetén látható volt, hogy az egykori Kossuth térieknek nem igazán sikerült nagyobb tömegeket megmozgatniuk, az viszont csak később derült ki, hogy maguk a „vezetők” is (ha ugyan valóban annak nevezhetjük őket) tökéletesen tanácstalanok voltak a tennivalókat illetően. Az ugyanis, hogy erre-arra vonulunk a városban, tavalyi rigmusokat skandálunk, önjelölt szónokok sokaságát hallgatjuk, majd leköpünk és megdobálunk néhány országgyűlési képviselőt...., hát, őszntén szólva elég soványka program. Ami meg az említett Y-tervet illeti... Tényleg komolyan gondolta valaki, hogy néhány fontosabb épület blokád alá vonásával (amely persze, törvénytelen, s mint ilyen, nyilván a rendőrség beavatkozását váltja ki) le lehet modatni a a kormányt? Fáber Károly bizonyára, csakhogy – mint kiderült – az Y-tervre „még nincs indíttatása az embereknek”.

Ha ironizálni akarnék, azt is mondhatnám, kis ország, kis tüntetés, kis néptribunok. De a helyzet – az operettbe illő elemek ellenére – mégsem nevezhető viccesnek. De nem azért, mert az ilyen-olyan műveltségű, féktelen szereplési vágytól fűtött, önjelölt próféták-hadvezérek elhiszik,  hogy egy demokráciában akár antidemokratikus módszerek révén is – természetesen nem megfeledkezve a népre való hivatkozásról – minden további nélkül át lehet írni a választások eredményét. Sőt, még csak nem is annak okán, hogy ezt másokkal is el akarják hitetni. Hanem azért, mert vannak, akik el is hiszik.