2008.04.24. 09:06
MDF: alaptalan támadások érték a pártot
Alaptalannak és "a felmelegített káposzta esetét idézőnek" nevezte szerdai közleményében a Magyar demokrata Fórum (MDF) elnöksége azokat a támadásokat, amelyek a Tisztelet Társaságával kötött együttműködés kapcsán érték a pártot.
Utalva arra, hogy együttműködésük két éve alatt a nyugdíjasokat tömörítő érdekvédelmi szervezettel az MDF több közös kampányt folytatott, a közlemény jelzi: az együttműködést bírálók - minden bizonyíték nélkül - 2006-ban és ma is balra tolódással vádolják az MDF-et. "Ez a hamis vád már 2006-ban sem állta meg a helyét, hiszen az MDF már a kampány során határozottan leszögezte: nem segíti hatalomba Gyurcsány Ferencet" - írják, hozzátéve, ezen álláspontjukhoz ma is tartják magukat: ellenzéki pártként az MDF semmilyen módon nem segíti hatalomban maradni sem a kormányfőt, sem a kisebbségi kormányzásra készülő Magyar Szocialista Pártot.
Az MDF elnöksége szerint annak a "hamis alapokon nyugvó támadásnak", hogy a Tisztelet Társasága támogatást juttat a Magyar Demokrata Fórumnak, az a kizárólagos célja, hogy elterelje a figyelmet arról, ma egyedül a Magyar Demokrata Fórum vállalhatja fel tiszta lelkiismerettel 2006-os választási programját a választók előtt, valamint a párt által kidolgozott adóreform-csomagról, a Nemzeti Adószabadság Programjáról, és megzavarja a javaslatról elindult szakmai és politikai vita folyamatát.
MTI