2011.07.10. 07:29
Rendőrök és ellenőrök az EFOTT-on
A rendőrség panaszirodát nyit, a kormányhivatal szervei ellenőrzéseket végeznek a szolnoki Tiszalgetben a jövő heti rendezvény idején.
Panaszirodát nyit a rendőrség az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) idejére a rendezvénynek a jövő héten helyt adó szolnoki Tiszaligetben, a megyei kormányhivatal négy szerve pedig folyamatosan ellenőrzi majd a szolgáltatókat.
A rendőrség a helyszín külső biztosításában vesz részt a rendezvény nagyságának megfelelő létszámmal, és a találkozó napjai alatt a Szolnoki Főiskola régi épületének a földszintjén panaszirodát működtet. Az irodán a fiatalok a sérelmükre esetlegesen elkövetett bűncselekményeket bejelenthetik, és ezekben az ügyekben a rendőrök azonnal eljárnak.
A kormányhivatal is részt vesz az EFOTT hatósági ellenőrzéseiben, a szolnoki rendezvény a várható nagy tömeg és a kánikula miatt kiemelt feladatot jelent a számukra. A népegészségügyi szakigazgatási szerv elsődlegesen a kitelepült árusok engedélyeit ellenőrzi, ezen kívül fokozottan figyelik a vízellátást, ezen belül a folyóvizes ellátást, a higiéniai szabályok betartását, valamint az ilyen látogatottságú rendezvényhez előírt WC-k meglétét.
Az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság szakemberei az élelmiszerbiztonsági szabályok betartását nézik kiemelten.
A fogyasztóvédelmi felügyelőség a vendéglátóhelyeken az árfelszámítást, a hiteles mérést, a fiatalkorúak dohányáruval és szeszes itallal való kiszolgálását ellenőrzik. A munkavédelmi és munkaügyi felügyelők a színpadtechnikai, villamos berendezések működtetését, valamint a foglalkoztatás szabályszerűségét fogják vizsgálni.