2014.07.31. 08:45
Már öt gyanúsítottja van az emberkereskedelmi-ügynek
Nem csak az emberkereskedelemmel, hanem a sértett befolyásolásával gyanúsított személyek ellen is eljárás indult.
A letartóztatás kérdésében történő döntés előtt a sértett több személy kíséretében megjelent Egerben. Mint kiderült, feladata az lett volna, hogy a terhelő vallomását visszavonja, kísérői erre próbálták rávenni, amíg a rendőrök el nem fogták őket. Az ügyészi nyomozás során az is tisztázódott, hogy a gyanúsítottak rokonai közül hárman már előző nap felkeresték a sértettet, aki a Svájcból történő hazaköltözését követően egy alföldi településen rejtőzködött, adta hírül a Heves Megyei Főügyészség közleményben.
Fenyegetéssel, majd pénz ígéretével törekedtek a vallomásának visszavonására rávenni. Az Egri Nyomozó Ügyészség a három gyanúsítottal szemben házi őrizet elrendelésére tett indítványt, amelyet az Egri járásbíróság a tegnapi napon jogerősen el is rendelt a gyanúsítottak mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazása mellett.
A múlt hét pénteken indult eljárásban eddig összesen öt személyt hallgatott ki gyanúsítottként a nyomozó ügyészség az igazságszolgáltatás rendjét sértő bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.