Közélet

2010.02.06. 07:04

Tragédiából újjászületés - Máig nincs kártérítés

Tíz évvel ezelőtt ezekben a napokban érte a Tiszát az eddigi legnagyobb ökológiai katasztrófa, a Romániából érkezett ciánszennyezés. Máig sem fizettek kártérítést.

Sz. R.

Ma már csak rémes emlék – így fogalmaztak a tíz évvel ezelőtt történtek kapcsán azon a tanácskozáson, melyet a ciánszennyezés szomorú évfordulója kapcsán rendezett a Dózsa Horgász Egyesület. A meghívottak között volt Kóthay László vízügyi államtitkár, aki elmondta: az események után a magyar állam 28,5 milliárd forint kártérítési igényt nyújtott be a Román állam felé, ám ők a mai napig nem fizettek. A per jelenleg nemzetközi bíróság előtt van.

A per zajlik, kártérítés nincs

A Tisza történetének legnagyobb természeti katasztrófája, a 2000. februári, Románia felől érkezett cianidszennyezés után a magyar állam 28,5 milliárd forint kártérítésre perelte a szennyezőt. A jogi procedúra a mai napig zajlik egy nemzetközi bíróság előtt, ám eddig sem a cianidszennyezés okozta ökológiai tragédia, sem az azóta több hullámban érkezett ártéri hulladék miatt nem kapott kártérítést a magyar állam.

Folyamatosak az egyeztetések is, annak ellenére, hogy közben a per is folyik. Tavaly márciusban az ukrán, a román, a szlovák és a magyar érdekeltek ültek asztal mellé, ahol megígértük, segítünk kidolgozni egy olyan új technológiát, ami növeli a folyó határon túli vízminőség-védelmi biztonságát - mondta az államtitkár.

[caption id="" align="alignleft" width="350"] Mostanra a tóból, illetve a Tiszából kifogható halak nagysága eléri a szennyezés előttiekét.
[/caption]

Ma jobb a vízminőség, mint a szennyezés előtt

Leginkább a halak látták kárát ennek a természeti csapásnak – ecsetelte  Kovács Pál biológus –, de sem a fenéklakó élőlények, sem a néhány órás szaporodási idejű algák nem pusztultak tömegesen. Mostanra a tóból, illetve a Tiszából kifogható halak nagysága eléri a szennyezés előttiekét. Köszönhető ez a gyors telepítéseknek, az állomány védelmének.


Tíz esztendővel ezelőtt 1240 tonna szennyezett halat emeltek ki a tóból. Ezek egy részét mesterségesen visszapótolták, másik részük természetes úton szaporodott és növekedett. Kedvezett a halállomány regenerálódásának, hogy azóta több nagy árvizet is átélt a folyó.
– A természet csodákra képes – fogalmazott a biológus –, de ehhez kellett az ember is. Ha akkor nem cselekszenek olyan gyorsan, mint ahogyan tették, ma nem mondhatnánk el, hogy a tónak a 93 százalékát sikerült a szennyezéstől megmenteni.

Cianid-krónika 2000-ben

Február 2.: Elérte a cianid a folyó felső szakaszát.

Február 3.: A szennyezés a megengedett érték 180-szorosa.

Február 4.: 700 centire emelik Heves megyében a tározó vízszintjét.

Február 5.: Megérkezik Hevesbe is a 30 kilométeres szennycsóva.

Február 6.: Kiskörénél megkezdik feloszlatni a szennyeződést.

Február 7.: A szennyezés teljes egészében a Heves megyei szakaszon van.

Február 8.: A víz felett keserűmandula-szag érződik.

Február 9.: Reggelre a cianidcsóva elhagyja a megye területét

Február 10.: Levonult a szennyezés, megkezdik a haltetemek kiemelését.

Az ökocentrum 2, a kalandpark fél-, a Tisza-tó komplex projekt 6,3 milliárd forintos fejlesztési lehetőséget kapott, az idegenforgalmi szolgáltatók előtt pedig 12–20 milliárdos fejlesztési lehetőségek állnak – fogalmazott Godó Lajos országgyűlési képviselő . Ebből is látható, nem megtorpanás és bizalmatlanság, hanem lendületes fejlesztés jellemezte a tavat az elmúlt 10 évben. Hamarosan újabb olyan attrakciókkal bővül a kínálat, mint a vadvízi evezős pálya, vagy a hallépcső, tehát nem kell a ciánkatasztrófáról beszélni, hanem élvezni kell a tó adta lehetőségeket.

Február 3.: A szennyezés a megengedett érték 180-szorosa.

Február 4.: 700 centire emelik Heves megyében a tározó vízszintjét.

Február 5.: Megérkezik Hevesbe is a 30 kilométeres szennycsóva.

Február 6.: Kiskörénél megkezdik feloszlatni a szennyeződést.

Február 7.: A szennyezés teljes egészében a Heves megyei szakaszon van.

Február 8.: A víz felett keserűmandula-szag érződik.

Február 9.: Reggelre a cianidcsóva elhagyja a megye területét

Február 10.: Levonult a szennyezés, megkezdik a haltetemek kiemelését.

Mostanra a tóból, illetve a Tiszából kifogható halak nagysága eléri a szennyezés előttiekét. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!