2013.10.19. 06:53
Inni továbbra sem lehet a csapvizet
Az új vezetékrendszer kiépült, ám inni továbbra sem lehet, a csapvizet Abasáron.
A Heves Megyei Védelmi Bizottság döntése alapján, a szakemberek és az önkormányzat megfeszített munkájának köszönhetően kiépültek azok a rendszerek, amelyek Abasárt használati vízzel látják el. Működésüket az illetékes hatóságok soron kívül engedélyezték, tájékoztatott péntek este közleményben a bizottság.
Mint ismert, a településen október 7-e óta nincs fogyasztásra alkalmas vezetékes víz, mert az abban található szén tetraklorid, valamint triklór- és tetraklór etilén szennyeződés mértéke meghaladta a vonatkozó rendeletben foglalt határértékeket.
Az abasári vízellátó rendszer feltöltése két irányból történt meg: egyfelől Mátrafüred, másfelől a volt honvédségi kutak irányából. Technikai okok miatt jelenleg e két forrás kevert vize található az abasári vízvezeték-rendszerben. A honvédségi kutak részletes vizsgálatai kiváló kémiai és bakteriológiai eredményeket hoztak, ugyanakkor a nehézfém vizsgálatok elvégzését követően kiderült, hogy a kutak vizében 15 mikrogramm/liter arzéntartalom mutatható ki, amely meghaladja a 10 mikrogramm/liter határértéket.
Ez a tény a hálózati víz teljes körű használati vízként történő felhasználását önmagában nem akadályozná. A települési hálózatról vett vízminták mikrobiológiai vizsgálatának előzetes eredményei szerint azonban a hálózati víz egyelőre nem használható ivásra, főzésre és tisztálkodásra sem. Takarításra, mosásra, wc-öblítésre, tüzivíz biztosítására és a fűtési rendszerek feltöltésére a hálózati víz alkalmas.
Az ivóvizet továbbra is lajtoskocsik biztosítják a korábbi vételezési pontokon.
Az ideiglenesen kiépített rendszer a korábbitól eltérő üzemmódban működik, ezzel összefüggésben előfordulhat csőtörés, nyomásváltozás, illetve a víz zavarossá válhat. Ilyen esetekben kérjük a lakosság szíves türelmét és megértését, valamint azt, hogy azonnal értesítsék a szolgáltatót (tel.: 06 48/514-500) vagy az önkormányzatot (tel.: 06 37/560-400, 06 70/313-6456).
A védelmi bizottság szakértők, illetve a hatóságok bevonásával folyamatosan dolgozik azon, hogy megfelelő műszaki megoldást találjon az egészséges ivóvíz biztosítására. Az ÉRV Zrt. mindaddig eltekint a szolgáltatási díj kiszámlázásától mindaddig, amíg a rendszerbe tiszta, iható víz kerül.
A Heves Megyei Védelmi Bizottság legközelebb kedden ülésezik az abasári vízellátáshoz kapcsolódóan, ahol már konkrét megoldási javaslatok közül választja ki a legmegfelelőbbet.
[caption id="" align="alignleft" width="360"] Továbbra is lajtoskocsik látják el Abasár lakóit ivóvízzel.FOTÓ:LÉNÁRT MÁRTON
[/caption]